Pénzcentrum • 2010. február 25. 08:21
Április elsejétől akár 15%-kal is emelkedhet a lakossági gáz ára, írja a mai Népszabadság kormánykörökből származó információkra hivatkozva. Az emelésben a nemzetközi ármozgások lekövetésén felül állítólag egy - korábban már alkalmazott - 4 Ft-os is tétel is bevezetésre kerülne, ami a következő téli emelkedést hivatott enyhíteni.
Mint arról mostanság már több szakértő is megemlékezett, idén összességében 5-10%-os gázáremelkedés várható az olajár-mozgások, valamit a forint/dollár árfolyam alakulásától függően, és volt aki hozzátette, hogy ezt az emelést akár már áprilisban is megléphetik, ugyanis a nyári szezonra visszaeső fogyasztás mellett ez nem érinti - hirtelen - olyan kellemetlenül a fogyasztókat.
A napilap értesülései szerint a Magyar Energia Hivatal (MEH) ezzel párhuzamosan ismét bevezetne egy olyan korrekciós díjelemet, ami a következő fűtési szezonban - esetlegesen - bekövetkező áremelkedés nagyságát tompítaná, erre már volt példa a tavalyi félévben, akkor e díjelem nagysága 4 Ft körül volt.
Persze a labda alapvetően a szolgáltatóknál van, tőlük függ, hogy nyújtanak-e be árváltoztatási kérelmet a MEH-hez, vagy sem, amelyet követően már a Hivatal és képletek dolga meghatározni, hogy mekkora lehet az indokolt változtatás mértéke.
JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 42 386 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 11,29%-ot) és a MagNet Bank (THM 11.68%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Szintén kifut a gáz- és távhőtámogatás áprilist követően, a Valutaalapnak tett vállalás értelmében. A napilap értesülései szerint a jelenleg a legnagyobb támogatásban részesülők száma közel félmillió fő.