Gázártámogatás 2010: Nyakunkon a fűtési szezon! Kihúzzuk?

Pénzcentrum2009. szeptember 17. 05:40

A jövő évi költségvetés tervezet szerint az idei 63 milliárd forint helyett 2010-ben mindössze 25 milliárd forint jut majd gázfogyasztás és a távhőfelhasználás szociális támogatására. Egyelőre sok a találgatás, még csak körvonalazódni látszik a támogatottak köre, de annyi biztos, hogy jövőre százezrek esnek majd el a támogatástól.

Herczog László szociális- és munkaügyi miniszter a lakossági energiaár támogatásának megkurtításáról szóló döntést részben a gáz világpiaci árának csökkenésével indokolta. A tárcavezető szerint a fő szabályok nem változnak, de jelenlegi negyedik kategóriába eső támogatottak (akiknél az egy fogyasztási egységre eső havi jövedelem átlagosan 85 501 és 99 750 forint közé esik) 2010-től már nem kapnak segítséget.

A miniszter szerint a gáz árának várható csökkenése miatt a jövő évi fogyasztói számlák végösszege megegyezhet a 2009-es támogatott szinttel, ugyanakkora összeg kifizetéséhez pedig nem kell támogatás. Herczog László hangsúlyozta, hogy minél alacsonyabb a gáz világpiaci ára, annál kevesebb támogatást kell belepumpálni a rendszerbe.

A minisztérium várakozásai alapján a jelenlegi szabályozás szerint 2010. április közepéig maradhat fenn a gázár- és távhőtámogatási rendszer. A 2010-es igénylések során a jogosultsági feltételek nem változnak, kivéve, hogy gázárcsökkenés esetén a legmagasabb jövedelmi sávba tartozók támogatása lenullázódik.

A lakossági terhek enyhítését célzó rendszerben jelenleg a gáz árától függ a támogatás összege, tehát amennyiben csökken a gáz ára, úgy ezzel arányosan nem a számlán szereplő végösszeg, hanem a támogatás mértéke csökken. 2009-ben becslések szerint a háztartások több mint fele részesült valamekkora támogatásban, a legmagasabb jövedelmi sávba körülbelül 185 ezren tartoznak.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Más előrejelzések szerint azonban a harmadára zsugorított támogatási keret nem lesz elegendő a jogosultaktól átvállalt összegek fedezetére, ezért az igénylési feltételek szigorítására számítanak. Számítások alapján azt sem tartják kizártnak, hogy csak az első jövedelmi sávba tartozók (a 2009. évi nyugdíjminimum kétszeresének megfelelő 57 ezer forint alatti egy fogyasztási egységre eső átlagjövedelemmel rendelkező ügyfelek) kapnak majd támogatást.

A korábbi szabályoknak megfelelően, aki 2009-ben jogosult volt támogatásra, annak is új kérelmet kell benyújtani 2010-es évre vonatkozóan a Magyar Államkincstár illetékes regionális igazgatóságához, de a fogyasztó, valamint háztartásának tagja egyidejűleg csak egy lakóingatlan tekintetében lehet jogosult támogatásra.

Címkék: