Betemeti a lakosságot a közműtartozás

Világgazdaság2009. július 29. 09:02

A múlt év óta látványosan felszökött, s már akár a 60 milliárd forintot is elérheti a hazai fogyasztók együttes közműtartozása.

Az okot sokan a gazdasági válság hatásaiban keresik, de a szabályozás is felelős: túladminisztrált és lassú a renitens nem fizetők szolgáltatásból való kikapcsolásának a módja, ráadásul az is díjvisszatartásra ösztönöz, hogy egy rendelet szerint a fűtési idényben amúgy sem kapcsolható ki senkinél a gáz vagy az áram.

A közműcégek - például az E.On, az Elmű-Émász csoport tagjai, valamint a Főgáz - ezért kinnlevőség-menedzselésbe fogtak. A Főtáv eladja azon követeléseit, amelyeket a saját díjbeszedője nem tud behajtani, az Égáz-Dégáznak pedig a környező nagyobb városok önkormányzatai segítenek a rászorulók beazonosításában és számláik részbeni rendezésében.

Ám ott, ahol nem a fizetési hajlandósággal, hanem a képességgel van gond, a közműcégek segítenek, például halasztott vagy részletfizetést ajánlanak, az előre fizetős mérőórák ideje azonban még nem jött el. Viszont áprilistól a szociálisan rászoruló vagy fogyatékkal élő fogyasztók kérhetik a védendő körbe való besorolásukat.

Címkék:
égáz, dégáz,