Energiatámogatások: ismét indul a roham

Pénzcentrum2009. július 21. 08:32

Augusztustól, a tavalyinál jóval kisebb anyagi kerettel, de megnövelt támogatási aránnyal és mértékekkel indul útjának az idén a magánszemélyek régi lakásainak energiatakarékossági korszerűsítését célzó NEP-program.

Augusztus 1-jétől ismét meghirdetik a hagyományos magánlakások energetikai felújítását célzó Nemzeti Energiatakarékossági Programot.. A korábbi években a pályázat tavasszal jelent meg, vagyis az augusztusi kezdő időpont ehhez képest két hónap csúszás.

Ugyanakkor a tavalyhoz képest kitolták valamennyi pályázat lakásonkénti támogatási arányát, illetve a felvehető összeg felső határát. Így a fűtéskorszerűsítési beruházásnak és az utólagos hőszigetelésnek most 20 helyett 30, a megújuló energiás berendezések telepítésének pedig 25 helyett 35 százalékát fizeti ki az állam sikeres pályázat esetén. A támogatás felső határa lakásonként 400 ezerről 630 ezerre, megújuló energiák esetén egymillióról majd másfél millió forintra emelkedik.

A kiírást továbbra is alapvetően a hagyományos építésű lakások tulajdonosaira, lakóközösségeire szabták

Címkék: