Sikeresnek bizonyult a 14. Lakásvásár!

Pénzcentrum2009. március 9. 09:15

Minden várakozást felülmúlt a hétvégén megrendezett Budapesti Lakásvásár látogatottsága, az utóbbi hónapokban befagyott piacon újra megjelentek az érdeklődők - mondta Borsi István, a Lakásvásár Kft. ügyvezetője.

A tapasztalatok szerint a legkeresettebbek továbbra is az elkészült és a befejezéshez közeli, kis vagy közepes lakások voltak, számos készpénzes foglalásra, illetve regisztrációra is sor került. A kiállítók láthatóan mindent megtettek a vásárlási kedv felkeltéséért: különleges akciókkal találkozhattak az érdeklődők, az egy-másfél millió forintos kedvezménytől kezdve az ajándék garázson, a 10 %-os árengedményen át egészen a kedvező finanszírozási konstrukciókig.

Nem lepte meg az érdeklődők rohama Zelei Zoltánt, az Elephant Holding értékesítési vezetőjét, aki szerint a korábbiakhoz képest az egyetlen változás, hogy a hitelek iránti igény körülbelül 70 %-kal csökkent. A hétvégén így zömmel készpénzes, illetve magas önrésszel rendelkezők jelentek meg a standoknál, hogy szondázzák a piacot, ám a legtöbben a vásárlási döntéssel egyelőre kivárnak - tapasztalta Zelei.

Szintén kiugróan magas érdeklődésről és készpénzes foglalásokról számolt be a Cordia értékesítési vezetője, Nemesdaróczi Rita. 3-4 éve volt ilyen felfokozott hangulat a vásáron - mondta Béres Judit, a GB Európa marketingvezetője. A különleges akciókkal készülő társaságnál a legnépszerűbbnek a munkanélkülivé válás idejére szóló hitelfedezeti biztosítás bizonyult, a toplista második helyén a 3 %-os garantált kamatozású hitelkonstrukció igénybevétele állt. Utóbbi lényege, hogy maximum 10 milliós hitel esetében vehető igénybe, és egy évig a banki hitel kamatának 3 %-on felüli részét a fejlesztő állja.

Címkék: