Kiüríthetik a kasszát a nagycsaládosok: nincs mese, fizetniük kell

Pénzcentrum2018. augusztus 23. 05:38

Már javában tart az áruházakban a roham a tanszerekért, és idén is vagyonokat hagyunk ott a pénztárnál. Ez mindenkinek megterhelő időszak, de a nagycsaládosok és a gyermeküket egyedül nevelők számára az augusztus vége az átlagosnál több kihívást tartogat: mutatjuk pontosan, mik ezek és hogyan lehet megbírkózni velük. Azonban számukra is van segítség, csak a megfelelő helyen kell keresni.


Az iskolakezdés minden családot megvisel, legtöbbször bele sem gondolunk, hogy nem csak anyagi, de komoly logisztikai manőverekre is szükség van a gyermeküket egyedül nevelő szülők részéről, hogy átvészeljék a kezdeteket és aztán az egész tanévet. De igaz ugyanez a nagycsaládosokra is, segítség és összefogás nélkül szinte lehetetlen túlélni a mindennapokat.

Egyedül - van segítség!

Ha egy szülő egyedül neveli gyermekeit, csak emiatt az élethelyzet miatt, nem jár neki semmifajta extra támogatás, leszámítva az 1500 forinttal több családi pótlékot. Egyedülálló szülő egy gyerek nevelés esetén 12 200 helyett 13 700 forintot kap. De ezen kívül alanyi jogon járó extra támogatás nincs - tudtuk meg Nagy Annától, az Egyedülálló Szülők Klubja Alapítvány elnökétől. Akkor jár szociális támogatás, ha rászoruló családról van szó, azaz nehéz szociális körülmények között élnek.

A Pénzcentrum nemrégiben összegyűjtötte, melyik önkormányzatnál milyen támogatások igényelhetők a tanév elején, illetve év közben, de minden önkormányzat honlapján megtalálhatók ezek az információk. Érdemes felkeresni az illetékeseket, és érdeklődni a különféle támogatási formákról. Ezek legtöbbször egy főre jutó minimum jövedelemhez vannak kötve, de egyszülős családok esetén ez a limit magasabb, tehát őknagyobb eséllyel pályázhatnak.

Ma Magyarországon háromszázezer családban közel félmillió gyermek nevelkedik egy szülő mellett. Ezekben a családokban gyakran a mindennapi élet is komoly kohívást jelemt:

"Három gyereket nevelek egyedül 2, 4, és 8 evesek. A 4 éves most kezdi az ovit, a nagy harmadikba megy. A ruhákat 99 százalékban örököljük, kapjuk, nagyon ritkán kell bármit is venni" - kezdi a történetét Eszter. Évkezdésnél sincs másként: idén csupán egy pár tornacipőt kell vennie a kicsinek.

Tanszereket vásárolok évközben is, ha latok jó áron. A tanítónénik kiadjak a tanszerlistát év végen, így az egész nyár rendelkezésre áll, nem utolsó pillanatban kell vásárolni. A táskát első óta hordja nagy, marad idén is. Tolltartót kapott újat, mert talán kevésbé hagyja el a ceruzait... Ezért is van itthon készlet, mert ceruzából sosem elé. Így is költöttem most 15 ezer forintot, hogy szinte semmit nem vettem.

A rendszeres gyermekvédelmi támogatást, ami elvileg ezekre a költségekre lenne, még nem küldték. De azt amúgy sem a beiskolázásra költöm, mert nem szeretek utolsó pillanatban kapkodni. Ezen kívül az ovisnak oviszsákot, tornazsákot én fogok varrni. Turiban vettem gyermekágyneműt, annak az anyagából. Én egyedül oldok meg mindent, mindig" - mesélte a Pénzcentrumnak az édesanya.

Logisztika

Mivel a legtöbb helyen nem fél 4-ig tart a munkaidő, hanem jellemzően tovább, az egyedülálló szülőktől az is komoly mutatvány, hogy időben odaérjenek az intézményben a gyermekekért. Ha ez megoldhatatlannak bizonyul, akkor bébiszittert kell fogadni, ami szintén több tízezres kiadás jelent havonta. De ebben az élethelyzetben az olykor szükséges korrepetálás és különórák költségeit is nehéz előteremteni, hát még a lakbért!

Emília három gyermekével egy önkormányzati lakásban lakik, a kicsik 4, 8 és 14 évesek. Négy éve neveli őket egyedül havi 170 ezer forintból, amiben már a kapott gyerektartás is benne van. 44 ezer forint lakbért fizet, plusz a rezsit. Ő naponta 300-400 forintot félretesz egy borítékba, és az így összegyűlt pénzből fedezi az ilyenkor felmerülő extra kiadásokat. Legalábbis egy részüket, hiszen sok minden van, amit egyszerűen nem tud megvenni. Évközben persze keresi az akciókat, s ha februárban talál egy olcsó füzetet vagy egy csomag színes ceruzát jó áron, akkor azt megveszi. Egyébként meg cserél: a gyerekek kinőtt ruháit élelmiszerre. Egy fiú pólóért egy liter olajat és egy kiló rizst is szokott kapni.

Ezekre a problémákra jelenthet megoldást egy olyan közösség, ahol nem csak osztoznak a problémákon, hanem segíteni is tudják egymást a tagok.

Az Egyszülős Központban például nagymamát fogadhatnak örökbe, de a klub tagjai vigyáznak is egymás gyermekeire, esetleg délutánonként az egyébként tanárként dolgozók korrepetálnak, teljesen ingyen. Jó lenne, ha nem csak a fővárosban, hanem több településen szerveződnének hasonló klubok, közösségek, melyek segítenek túlélni a hétköznapokat azoknak, akiknek teljesen kilátástalan a helyzetük - összegzi Nagy Anna.

Ágnes nevű édesanya kétségbe van esve. Két hét múlva kezdődik az iskola, de még egy füzetet sem tudott venni. Eddig a szülei segítették, de már ők sem tudnak. 

Az iskolakezdés minden évben nagy lemondásokkal és előzetes meg utólagos kuporgatással járt. Most még így sem tudtam rá félretenni. Az a helyzet, hogy ha valakinek van munkája, mellette képzi magát reménykedve az egzisztenciája stabilizálódásában, nem putriban lakik, attól még lehetnek nagyon komoly megélhetési problémái. 

De ezzel nagyjából senki nem foglalkozik. Ez a szegénység olyan rejtett formája, amit az érintettek nagyon szégyellnek, ezért még a statisztikákban sem igen szerepelnek, hiszen nem vallják be. Én is szégyellem. Az olyanok, mint mi, meghúzzák magukat többnyire, és csendben kínlódnak. Szerintem sok egyszülős család van hasonló helyzetben, de az az érzésem, hogy bizony, sokszor ott is megjelenik ez, ahol két minimálbéres szülő tart el gyerekeket. Az iskolakezdés nagy traumaként jelenik meg az ilyen családok életében, hiszen ez nem olyan, mint a karácsony, hogy legfeljebb azt mondjuk, idén nincs Jézuska. Aki nincs ilyen helyzetben, nem tudja elképzelni, mit él át ilyenkor egy szülő. Minden sorstársnak kitartást kívánok!"

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nagy család - nagy kiadás

Azokban a családokban, ahol három vagy több gyerek él, szintén komoly akrobatamutatvány az évkezdés. Nagy segítség, hogy már ingyen vannak a tankönyvek a 1-9. évfolyamban, ahogy az előrehozott családi pótlék is. Ez a kettő együtt több tízezres segítséget jelent, de a tanszerek is egy vagyonba kerülnek.

Ha csak mindenből a legolcsóbbat vásároljuk, egy iskolás tanszercsomag összeállítása akkor is belekerülhet alsó hangon 10 ezer forintba - ezt kell megszorozni nagycsaládban az iskolás gyermekek számával. De ha esetleg íróasztara, kinti, benti cipőkre, ünneplő ruhákra, digitális eszközökre is szükség van, a végösszeg ennek akár a többszöröse is lehet. Érdemes tehát ilyenkor elővenni a tavaly vásárolt füzeteket, eszközöket, és amennyiben még használható állapotban vannak, befogni őket. A nagycsaládokban, ahol három vagy több gyermek taníttatásáról kell gondoskodni, amúgy sem jellemző a pazarlás: a még jól használható tárgyak ritkán végzik a kukában vagy a szekrény mélyén.

Péterék hat gyermeket nevelnek, három iskolás közülük. Ha véletlenül nem bukkan rá a szomszédjuk egy nagy kosárnyi bontatlan zsírkrétára és színes ceruzára, akkor most elképzelhető, hogy nagy bajban lennének. Akkor megeshetne, hogy hozzá kellene nyúlni a jövő héten érkező előrehozott családi pótlékhoz, mely esetükben komoly összeg, 96 ezer forint havonta. De ezt igyekeznek elkerülni, hiszen akkor a szeptemberük lesz rémálom.

A három gyereknek az iskolakezdés (az ajándékokkal együtt) 60 ezer forintjukba került, mely még így is eléggé megviselte a családi költségvetést, hiszen a fix kiadásaik egy hónapban meghaladják a 170 ezer forintot, amiben az étkezés még nincs is benne.

Szeptember első napjaiban is számítunk még egyéb felmerülő költségekre: osztálypénz, további óvodai cipők és hasonlók. De szeretném hangsúlyozni, hogy mekkora öröm számunkra a nagy család, és hogy a gyermekeinknek minden körülmények között előteremtjük, amire szükségük van. Eszünk ágában sincs panaszkodni, sőt! 

Persze egy nagy családban a használati eszközöket, ruhaneműket a gyerekek örökölhetik is egymástól, de csak addig, amíg végleg el nem kopik. Sőt, ha nagyobb a család, nem csak testvérektől, hanem unokatestvérektől, távoli rokonoktól is beszerezhetőek a szükséges eszközök.

Jó megoldás lehet még, ha a tanszereket nem is, de asztalt, gépet használtan vásároljuk meg online aukciós oldalakon, esetleg nyomott áron szerezzük be őket különböző webshopokban. Ha pedig nem sürgős a kottafüzet, mert az első héten feltehetően még nem fogják a csemeték teleírni, akkor meg lehet várni a szeptember elején, közepén meghirdetett akciókat is, ekkor ugyanis olcsóbban juthatunk hozzá taneszközökhöz az áruházakban, írószer boltokban.

Zsuzsanna három kamaszfiút nevel, akik gimnáziumba járnak. Fejenként 17 ezer forintot költ tanszerekre, a fiúk általában kétévente kapnak új iskolatáskát, ezek nagyjából 15 ezer forintba kerülnek pluszban. 

A tankönyvek közül a nyelvkönyveket meg kell venni, minhárom fiú két nyelvet tanul, így összesen 24 ezer forintba kerülnek.

Mivel egyházi intézménybe járnak, így az ünnepeken öltönybe kell bújniuk, mely kétévente szintén 20 ezerbe kerül. Új tornacipő is kell mindhárom kamasznak évente, abból 4 ezer egy pár. És akkor még a számtalan kinőtt póló és nadrág pótlását még nem számoltuk...

Egyet ide, kettőt oda

Komoly logisztika bravúrokra egy vagy két gyereket nevelő szülők részéről is szükség van, de ahol három, négy vagy öt gyermek tanul különböző intézményekben, ott szinte megoldhatatlan. Ha mindkét szülő teljes állásban dolgozik, rokoni vagy baráti segítség hiányában marad a bébiszitter. Egy vagyonért.

Megoldhatatlannak tűnő esetekben érdemes lehet a Nagycsaládosok Országos Egyesületének oldalát felkeresni, hiszen számos hasznos ötlet és segítség érhető itt el. Ők is a közöség erejében hisznek, abban, hogy a családok sokkal könnyebben boldogulnak, ha segítik egymást. A NOE-nak számos vidéki, aktív szervezete van, és rendszeresen rendeznek gyűjtést, most éppen tanszerekből a nehéz helyzetben lévő családok számára.

Címkék:
iskola, támogatás, iskolakezdés, osztálypénz, segítség, nagycsalád, aukciós oldal,