Pénzcentrum • 2026. november 6. 10:34
A csütörtöki amerikai technológiai eladási hullám után péntek reggel Ázsiában és Európában is jelentős eséssel folytatódott a kereskedés, a budapesti tőzsde sem tudta kivonni magát a rossz hangulat alól. A befektetőket a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a szigorúbb amerikai szabályozás lehetősége aggasztja. Közben csökkent a decemberi amerikai kamatemelés piacon árazott esélye, a forint pedig a reggeli gyengülés után erősödni tudott az euróval szemben.
Jelentős mínuszokkal indult a pénteki kereskedés az európai tőzsdéken. A nyitás után a német DAX 1,6, a brit FTSE 100 és a széles európai részvénypiacot követő Stoxx 600 egyaránt 1,5 százalékot esett. A francia CAC 40 1,4, az olasz FTSE MIB 1,3, a spanyol IBEX 35 pedig 1,2 százalékkal került lejjebb. Budapesten a BUX a kereskedés első perceiben 1 százalékos csökkenéssel 143 090 ponton állt.
Mind a négy vezető magyar részvény gyengült, közülük a Mol szenvedte el a legnagyobb veszteséget a nyitásban. A közepes méretű vállalatok papírjai vegyesen teljesítettek, az Alteo és a Zwack a jobban, a Duna House és az Akko a gyengébben szereplő részvények közé tartozott. A BUX a 20 és az 50 napos mozgóátlaga alá került, ami a rövidebb távú lendület megtörését jelzi, a hosszabb távú irány szempontjából fontos 200 napos átlag felett azonban még kitartott.
Amerikából indult az eladási hullám
A csütörtöki amerikai kereskedésben a Dow Jones 3,4, az S&P 500 4,4, a Nasdaq Composite pedig 5,5 százalékot zuhant. Az utóbbi két index 2025 áprilisa óta nem zárt ilyen rossz napot. Az S&P 500 vállalatainak együttes piaci kapitalizációja mintegy 2900 milliárd dollárral csökkent, ami dollárban mérve rekordnagyságú egynapos veszteség volt, a százalékos visszaesés ugyanakkor nem jelentett történelmi rekordot.
Különösen nagy ütést kaptak a félvezetőgyártók. Az ágazat teljesítményét követő Philadelphia Semiconductor Index 12,3 százalékot esett, amire a 2020. márciusi koronavírus-pánik óta nem volt példa. Az Nvidia 9,3, az AMD 17,3, a Micron közel 17,5, a Sandisk pedig 22 százalékot veszített értékéből. Az adatközpontokhoz kapcsolódó cégek közül az Applied Digital, a Cipher Digital és az IREN árfolyama is több mint 14 százalékot zuhant.
A VIX, amely az amerikai részvénypiac következő harminc napra várt volatilitását jelzi, közel 70 százalékkal ugrott meg. A Nasdaq már csaknem 12 százalékkal maradt el október eleji csúcsától, így korrekciós tartományba került, amely alatt a legutóbbi lokális csúcshoz képest legalább 10 százalékos visszaesést értenek a piacon.
A vállalati gyorsjelentések is hoztak látványos árfolyammozgásokat. A DraftKings részvényei a csütörtöki zárás utáni kereskedésben 23 százalékot estek, és a veszteségük egy ponton a 25 százalékot is meghaladta. Az Atlassian papírjai mintegy 16 százalékkal kerültek lejjebb a gyorsjelentés közzététele után.
Dél-Koreában leállt a kereskedés, a forint ledolgozta a gyengülést
Péntek reggel Ázsiára is átterjedt az eladási hullám. A dél-koreai Kospi több mint 8 százalékos zuhanása miatt húsz percre fel kellett függeszteni a kereskedést. Később az index vesztesége mintegy 6,4 százalékra mérséklődött. Az SK Hynix 10,9, a Samsung Electronics 6,6, az SK Square pedig 11,5 százalékos mínuszban járt.
A japán Nikkei a reggeli adatok szerint közel 6,2 százalékot esett. A kínai piacokon kisebb volt a visszaesés, a hongkongi Hang Seng mintegy 1, a CSI 300 nagyjából 0,3 százalékkal gyengült.
A kockázatkerülés közepette a befektetők az amerikai állampapírokban és a dollárban kerestek menedéket, miközben csütörtökön az olaj ára is emelkedett. A forint péntek kora reggel nyomás alá került, ekkor egy dollárért körülbelül 326, egy euróért 364,6 forintot kellett fizetni. Délelőttre azonban javult a magyar deviza helyzete, az euró jegyzése tíz óra előtt 364 forint alá süllyedt.
A kamatvárakozásokat is átírta a piaci fordulat
Az eladási hullámmal párhuzamosan jelentősen mérséklődött a decemberi Fed-kamatemelés piacon árazott valószínűsége. Egyetlen nap alatt 82,7 százalékról 64,4 százalékra csökkent az emelés esélye. A befektetők többsége tehát továbbra is szigorításra számít, de jóval kisebb bizonyossággal, mint korábban.
A várakozásokat a péntek délután érkező októberi amerikai munkaerőpiaci jelentés (non-farm payrolls) is alakíthatja. A foglalkoztatottság, a munkanélküliség és a bérek alakulása fontos támpontot adhat a jegybank következő lépéseihez. A napi makronaptárban magyar és euróövezeti kiskereskedelmi adatok, valamint a Michigani Egyetem novemberi fogyasztói bizalmi indexe is szerepel.
Japánban ezzel szemben az erős bérdinamika támaszthatja alá a további monetáris szigorítást. A nominálbérek közel három évtizede nem látott ütemben nőttek, a reálkeresetek emelkedése pedig meghaladta a várakozásokat, ami erősítheti egy decemberi kamatemelés lehetőségét.
Az AI-beruházások jövőjét mérlegelik a befektetők
A technológiai részvények zuhanása mögött egyszerre állnak politikai és üzleti kockázatok. A demokraták félidős választási győzelme, illetve a Kongresszus mindkét házának megszerzése után a befektetők attól tartanak, hogy szigorodhat a mesterséges intelligencia szabályozása, és lassulhat az adatközpontok építése. Emellett egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy megtérülnek-e az infrastruktúrára fordított hatalmas összegek.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Donald Trump a demokratákat és a választási eredményt tette felelőssé a csütörtöki esésért. A piaci aggodalmak ugyanakkor túlmutatnak a politikán, a magas vállalatértékeltségek és a beruházások finanszírozási igénye is hozzájárult az eladásokhoz. Az S&P 500 a zuhanás ellenére még 7,4 százalékos pluszban állt az év elejéhez képest.
A bizonytalanság az Anthropic novemberre tervezett tőzsdei bevezetését (IPO) is érinti. A befektetői egyeztetésekről szóló értesülések szerint több intézményi befektető túl magasnak tartja az 1500 milliárd dolláros cégértékelést. A Claude fejlesztője a november 9-ével kezdődő héten indította volna befektetői roadshow-ját, az árazás pedig a következő héten történhetett volna meg. Hivatalos halasztást egyelőre nem jelentettek be.
A társaság akár 100 milliárd dollár friss tőkét is bevonhatna. Harmadik negyedéves árbevétele 47 százalékkal, 16,96 milliárd dollárra nőtt, ez azonban lassulás a második negyedév 144 százalékos bővüléséhez képest. Eközben közel 900 milliárd dollárnyi AI-infrastruktúrához kapcsolódó kötelezettségvállalásról számolt be.
Az ágazat finanszírozásában is történhet átrendeződés. Értesülések szerint az ING mintegy 500 millió dolláros, tizenkét hitelből álló adatközpont-hitelportfóliót kínál eladásra. A csomagban a Stargate projekthez, valamint a Vantage Data Centershez és a CyrusOne-hoz kapcsolódó hitelek is szerepelnek. A bank nem kommentálta az értesülést.
A növekedés önmagában már nem elég
A DraftKings gyorsjelentése jól mutatta, mennyire érzékenyek a befektetők a kilátások romlására. A sportfogadási vállalat negyedéves árbevétele ugyan 16 százalékkal, 1,33 milliárd dollárra nőtt, de elmaradt a mintegy 1,4 milliárd dolláros konszenzustól. A korrigált egy részvényre jutó veszteség (EPS) 0,53 dollár lett.
A társaság az idei bevételi előrejelzését 6,35–6,55 milliárd dollárra csökkentette, miközben az elemzők körülbelül 6,65 milliárd dollárt vártak. Az eredményt terhelik a Predictions fejlesztési költségei is. A különböző események kimenetelére vonatkozó kereskedést lehetővé tevő üzletágra idén 650–700 millió dollárt fordítana a vállalat.
Az Atlassiannál nem a lezárt negyedév okozott csalódást. A Jira és a Confluence fejlesztője 24 százalékos növekedéssel 1,77 milliárd dolláros árbevételt, valamint 1,65 dolláros korrigált részvényenkénti nyereséget ért el, mindkettő felülmúlta a várakozásokat. Az előfizetésekből származó, évesített ismétlődő bevétel (ARR) növekedése azonban a vállalat előrejelzése szerint a mostani mintegy 23 százalékról 18,5 százalék körülire lassulhat a 2027-es pénzügyi évben.
Az európai gázellátás is kockázatot jelent
Az európai piacokra az energiaellátás bizonytalansága is ránehezedhet. Az időjárási modellek szerint az Északi-sark feletti poláris örvény szokatlanul korai gyengülése november végén vagy decemberben hidegebb légtömegeket terelhet Európa felé. A tartós lehűlés egyelőre nem biztos, de alacsony készletszintek mellett érné a kontinenst.
November 5-én az uniós gáztárolók töltöttsége 73,75 százalék volt, Németországban 60,25, Magyarországon 76,93 százalékon állt a mutató. Egy átlagosnál lényegesen hidegebb decemberi hét a vizsgált európai térségekben mintegy 1,1 milliárd köbméterrel növelhetné a fűtési célú gázkeresletet.
A Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) kedvezőtlen forgatókönyve szerint hideg tél és a Hormuzi-szoroson áthaladó LNG-szállítások tartós fennakadása esetén 2027 márciusának végére 10 százalék alá csökkenhet az uniós tárolók töltöttsége. A helyzetet súlyosbíthatja, hogy 30 százalékos szint alatt a tárolókból kinyerhető napi gázmennyiség is fokozatosan csökkenhet.