MTI • 2025. május 13. 19:00
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 400,76 pontos, 0,43 százalékos emelkedéssel, 94 132,71 ponton, történelmi csúcson zárt kedden.
A részvénypiac forgalma 10,6 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.
Muhi Gergely, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője elmondta, a nemzetközi tőzsdéken kedden nyugodt nap volt, a kereskedés visszafogottabb volt a hétfőinél. A nemzetközi tőzsdeindexek 0,2-0,3 százalék között emelkedtek.
A Budapesti Értéktőzsdén az OTP, illetve az olajárak növekedésének köszönhetően a Mol árfolyama emelkedett, a Richter és a Magyar Telekom ára mérséklődött. A Magyar Telekom szerdán teszi közzé gyorsjelentését, előtte a befektetők nem akartak jelentős pozíciókat venni ebben a részvényben - tette hozzá.
A Mol 40 forinttal, 1,32 százalékkal 3080 forintra erősödött, 2,4 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 120 forinttal, 0,44 százalékkal 27 250 forintra nőtt, forgalmuk 5,5 milliárd forintot tett ki.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A Magyar Telekom árfolyama 10 forinttal, 0,61 százalékkal 1640 forintra csökkent, forgalma 663,9 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 50 forinttal, 0,47 százalékkal 10 550 forintra esett, a részvények forgalma 1,4 milliárd forintot ért el.
A BUMIX 8580,28 ponton zárt kedden, ez 125,7 pontos, 1,49 százalékos emelkedés a hétfői záráshoz viszonyítva.