BÉT: emelkedett a BUX

MTI2025. április 1. 18:44

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1211,52 pontos, 1,37 százalékos emelkedéssel 89 897,98 ponton zárt kedden.  

A részvénypiac forgalma 17,3 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Az Equilor befektetési Zrt. elemzője szerint a kedvező nemzetközi hangulat mellett ezúttal kibocsátói hírek is lendületet adtak a kereskedésnek. A befektetők jól fogadták, hogy a Mol gázmezőt vásárolt Kelet-Magyarországon, de inkább amiatt erősödhettek a társaság részvényei, mert a délután megjelent osztalékjavaslatuk meghaladta a piaci várakozásokat – mondta Szemán Péter, aki a Magyar Telekom gyengülését az árszabályozás lehetőségével magyarázta. Az intézkedést a múlt héten megjelent hírek szerint az internetszolgáltatókra is kiterjesztheti a kormány.

A Mol 94 forinttal, 3,21 százalékkal 3024 forintra erősödött 2,3 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 320 forinttal, 1,28 százalékkal 25 320 forintra nőtt, forgalmuk 9,3 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 52 forinttal, 3,2 százalékkal 1574 forintra csökkent, forgalma 3,2 milliárd forint volt.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,62 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,78%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,89%, míg a MagNet Banknál 7,02%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A Richter-papírok árfolyama 220 forinttal, 2,14 százalékkal 10 480 forintra emelkedett, a részvények forgalma 1,8 milliárd forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 8694,32 ponton zárt kedden, ez 46,08 pontos, 0,53 százalékos emelkedés a hétfői záráshoz viszonyítva.

 

Címkék:
árfolyam, forint, otp, mol, magyar telekom, tőzsde, richter, részvények, bux, részvénypiac, bét, részvényindex, részvényárfolyam, budapesti értéktőzsde,