Így lehet pár tízezres befektetéssel milliós hozamod: 1 hónap alatt is megütheted a főnyereményt

Pénzcentrum2023. november 15. 13:32

Bár a mostani, magas kamatkörnyezetben kevésbé vonzó megtakarítási forma a nyereménybetét, a jelentős értékű tárgynyeremények megszerzésének esélye mégis sokakat terel ezek felé a termékek felé. De mekkora értékű nyereményekre is számíthatnak most a nyereménybetétek tulajdonosai?  

A nyereménybetét egy sajátos megtakarítási forma, ugyanis a betétek után járó kamat ahelyett, hogy a betétesek zsebébe vándorolna inkább egy nyereményalapba kerül, melyből a betéteket értékesítő pénzintézetek – nevezetesen az OTP Bank és az MBH Bank – autókat „vásárolnak”, majd ezeket kisorsolják a betétesek között. A nyereménybetét tehát bizonyos értelemben inkább hasonlít szerencsejátékra, mint megtakarításra, hiszen a betétek csak azok számára hoznak anyagi hasznot, akik nyernek a havonta megrendezésre kerülő sorsolásokon.

Az anyagi haszon tehát nem garantált, jóllehet az is igaz, hogy a szerencsések akár néhány ezer forint befektetésével (jelenleg 10 ezer forintba kerülnek a legkisebb összegű címletek) is értékes tárgynyereményre – vagy annak értékének megfelelő pénzösszegre – tehetnek szert. De mégis mekkora nyereményekre számíthatnak azok, akik jelenleg rendelkeznek nyereménybetétekkel?

Legutóbb kisorsolt autók értékei

A tárgynyeremények megvásárlására szolgáló nyereményalap mérete tehát nem állandó, hiszen egyrészt magasabb kamatkörnyezetben magasabb kamatról is mondanak le a betétesek, így ez az alap összegének emelkedéséhez vezethet. Másrészt viszont, ugyanezen okból a magas kamatok idején vannak, akik inkább eladják betétjeiket és a szerencsében való bizakodás helyett inkább olyan terméket választanak, amely után biztosan számíthatnak valamekkora hozamra.

Mindennek pedig a fordítottja is igaz – alacsony kamatkörnyezetben kevesebb kamat áll rendelkezésre a nyereményalap képzéséhez, másrészt több ügyfél is rakhatja ebbe a termékbe a pénzét, hiszen az alacsony kamatról könnyebb lemondaniuk, főleg úgy, hogy cserébe esélyt kapnak egy autó (vagy annak árának) megnyerésére. Ezek értéke pedig nem is kevés.

Az OTP Bank legutóbbi, október 16-i sorsolásán például az alábbi 7 autó került kisorsolásra:

  • 5 darab Toyota Aygo X 1.0 Active 5MT,
  • 1 darab Toyota Yaris MY’22 1,5 Comfort,
  • 1 darab Suzuki S-Cross 1.4 Mild Hybrid GL.

A fenti autók közül a legtöbbször kisorsolt Toyota Aygo X listaára jelenleg 6 040 000 forint, míg az egy példányban kisorsolt Toyota Yaris Comfort listaára 7 685 000 forinttól indul. Az ugyancsak egy példányban kisorsolt Suzuki S-Cross listaára kereken 9 millió forintról indul jelenleg. Persze mindhárom autótípus esetében találkozhatunk kedvezményes árakkal is az importőrök honlapjain – a Toyota Aygo X esetében ez 5 390 000, a Yaris Comfort esetében 6 990 000, míg a Suzui S-Cross esetében 7 500 000 forint.

Ez persze nem jelenti azt, hogy az OTP is ilyen áron jut hozzá ezekhez az autókhoz, az ugyanis nem ismert, hogy a bank mekkora kedvezménnyel tudja megvásárolni az autókat, így a fenti árak csak tájékoztató jellegűek lehetnek számunkra.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Ennél jóval szerényebb értékű tárgynyeremények lettek kisorsolva az MBH Bank legutóbbi, november 8-i sorsolásán – összesen 7 darab, egyenként 300 ezer forint értékű notebook.hu ajándékkártyát osztottak szét a nyereménybetétesek között. Az MBH honlapjának tájékoztatása szerint egyébként havonta legalább egy darab ilyen ajándékkártya kerül sorsolásra, míg kéthavonta legalább egy Suzuki S-Cross 1.4 Hybrid GL+ 2WD 6MT típusú személyautó is gazdára talál. Utóbbi listaára 9 450 000, kedvezményes ára 7 950 000 forintba kerül az imprortőr honlapja szerint.

Ketyeg a 30 nap

Az OTP Bank és az MBH Bank gyakorlata is megegyezik abból a szempontból, hogy magukért a tárgynyereményekért 30 napon belül kell jelentkezniük a nyerteseknek – tehát az október közepén kisorsolt betétek tulajdonosai ma még pont jelentkezhetnek az autókért – feltéve persze, hogy még nem tették meg, illetve magukra az autókra tartanak igényt. (A nyertesek ilyenkor nem magát az autót kapják meg a banktól, hanem egy annak átvételéhez szükséges utalványt.)

Végig meglévő opció a nyertesek számára, hogy nem a tárgynyereményt kérik, hanem a nyeremény értékének pénzbeli kifizetését – ugyanakkor az említett 30 napos határidő lejártát követően már csak ez a lehetőség áll fenn, a tárgynyeremény kérésének lehetősége elvész. A pénznyereményre azonban bármeddig igényt tarthatnak a nyertesek, ezért alakulhatott ki az a helyzet, hogy az át nem vett nyereményeket összegző banki listák mostanra több száz tételből állnak.

Sőt, például az OTP Banknál megvásárolt, 5 000 forint összegű 20 1541564 számú betétet már kétszer is kisorsolták – először 1982. november 30-án (41 éve!), másodszor pedig 1994. május 31-én (29 és fél éve). A nyertes azonban sosem jelentkezett a kisorsolt autókért, jóllehet a gépkocsik sorsoláskor figyelembe vett áraira a mai napig igényt tarthatna.

 

Címkék:
autó, betét, kamat, megtakarítás, gépkocsi, infláció, toyota, suzuki, nyereménybetét, otp bank, személyautó, gépkocsinyeremény, MBH Bank,