Százezernyi magyar ezt elmulasztja januárban: súlyos árat fizetnek érte

Pénzcentrum2023. január 6. 16:08

Az újév remek alkalom arra, hogy megpróbáljunk új szokásokat elsajátítani és hogy új, akár merészebb célokat támasszunk magunk elé, idén sem kevesen koccintottak ezeken gondolkodva szilveszterkor. Az anyagi jellegű "fogadalmak"  természetesen minden évben a leggyakoribbak közé tartoznak, de a jelenlegi gazdasági környezetben talán a szokásosnál is többünk töri most a fejét ezek megvalósításán. Ha neked is homályos még a kép, hogy hogyan racionalizáld a pénzügyeid az idei évben, olvasd el a Pénzcentrum tippjeit, amik segítségével ezt könnyen és kevés lemondással megteheted.

Kevés jobb érzés van, mint a pénzügyeink teljes kontrolljának tudatában kezdeni az újévet. Ez azonban sajnos jelenleg csak a magyarok szűk kisebbségének kiváltsága. Bár a pénzügyi tudatosság tekintetében a szakértők szerint sokat fejlődtünk ezen a téren az elmúlt 5-10 év során, a jelenlegi válság ismét sokakat taszított zavarodottsággal kevert bizonytalanságba.

Vannak azonban olyan általános tippek, amikkel egy ilyen nehéz gazdasági helyzetben is sok pénzt foghatunk meg és nagyobb rálátást szerezhetünk arra, hogy mennyi is az, ami anyagi lehetőségeinkbe belefér. Jobb időpont pedig nincs is ezek elsajátítására, mint az év eleje. Nyugodtan adhatunk persze pár hónapot rá, hogy teljesen hozzáigazítsuk a pénzügyi attitűdünket ezekhez a támpontokhoz, de érdemes már januárban elkezdeni megbarátkozni a legjobb módszerekkel. Év végén még hálásak lehetünk magunknak a döntésünkért.

Vizsgáljuk felül a biztosításainkat

Legyen bármilyen biztosításunk, kezdve a a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítástól, a lakásbiztosításon túl az életbiztosításig, általános szabály, hogy érdemes évente körülnézni az ajánlatok. Bármilyen kedvező feltételekkel is kötöttük ugyanis meg a szerződés egy, vagy két évvel ezelőtt, simán lehet, hogy a jelenlegi piacon az egymással folyamatosan ádáz versenyben lévő biztosítók valamelyike sokkal jobb kondíciókkal is kínál már terméket. Különösen igaz ez, ha már hosszabb ideje vagyunk leszerződve ugyanazzal a szolgáltatóval, sokszor kínálnak ugyanis a biztosítók az új ügyfeleknek a sztenderdnél jobb akciós feltételeket. Az esetleges váltásra pedig mi lenne jobb időpont, mint az év legeleje.

Nem kell, hogy mindig meglegyenek a legújabb kütyük

Szerencsések vagyunk, ha karácsonyra megkaptuk a legújabb iPhonet, vagy egy  Galaxy S22-t, de a legfontosabb funkciók ellátására egy több éves telefon is ugyanannyira alkalmas, mint ezek. Ha egy szerényebb képességű okostelefonnal vágtunk neki az újévnek, nem érdemes egyből az év elején belelovalnunk magunkat egy impulzusvásárlásba. 

És ez persze minden más tech cuccra is igaz, legyen szó laptopról, tabletről, vagy akármi másról. Legyünk inkább tudatosak és ha valóban úgy érezzük, életminőségünket érintő javulást, de legalábbis is sok örömet hozhat egy új készülék, akkor is figyeljük az akciókat, olvassunk utána a készülékek paramétereinek és döntsünk tudatosan. A jelenlegi inflációs helyzet mellett pedig, ha egy nagyobb bevásárlás anyagilag megterhelő lenne, lehet érdemes megvárni vele a következő bértárgyalásunkat és aszerint dönteni, hogy mennyi is lesz a keresetünk hosszabb távon. Megérheti emiatt kihúzni még néhány hónapot a korábbi tech eszközeinkkel.

Tartsuk magunkat a bevásárlólistához

Mindig írjunk bevásárlólistát, mielőtt élelmiszerboltba mennénk, lehetőleg az egész hétre megtervezve költéseinket. A lajstrom persze nem sokat ér, ha nem tartjuk magunkat hozzá, ezért nagyon fontos, hogy fogjuk vissza az érzelmi alapú vásárolgatást és lehetőleg tényleg csak azt vegyük meg, amit otthon, akár az üzlet akciós katalógusát is átböngészve összeírtunk.

Ha szembejön egy nagyon jónak tűnő ajánlat, amiben például nagyobb kiszerelésben, vagy nagyobb tételben olcsóbb az általunk amúgy is megvásárolni kívánt termék, akkor is érdemes végiggondolni, szükségünk van-e belőle akkora mennyiségre. A legfontosabb persze itt is a valódi impulzusvásárlás elkerülése, ha időnként megkívánunk egy tábla csokit, vagy egy zacskó chipset, az időnként persze belefér, de a jelenlegi árszínvonal mellett, ha minden bevásárlásunk alatt csak egy ilyen random tétel "befigyel" hó végére igen sok pénzünk rámehet az ilyen kvázi "felesleges" tételekre.

Vásároljunk tartós élelmiszert

A tavaly elszálló és továbbra is rohamtempóban növekvő infláció egy másik igen fontos módszert is előtérbe tolt az élelmiszervásárlással kapcsolatban, mégpedig a tartós élelmiszerek felhalmozását. Elég belegondolni, hogy tavaly novemberre éves összehasonlításban 43,8%-kal emelkedett az élelmiszerek ára és a drágulás az előző, szeptember havi átlagárakhoz képest is 3,6 százalékos volt. 

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Egy több, mint egy éves szavatosságú tartós termékkel tehát a teljes árának több, mint 40, de még egy, az előző hónapban megvett élelmiszerrel is közel 4 százalékát megspórolhattuk, ha előre gondolkoztunk. Márpedig mirelit élelmiszerekkel, vagy akár befőttekkel, konzervekkel még előbbit sem nehéz kivitelezni, ha van egy, vagy két nagyobb hűtőnk (akár hűtőládánk), vagy egy kamránk.

Racionalizáljuk költéseinket

A költéseink racionalizálása persze nem csak az élelmiszerekre vetítve (és nem csak a jelenlegi horrordrágulás mellett) fontos. A legtöbb magyar sajnos semmilyen jellegű költéseit nem vezeti tudatosan. Ennek eredménye az is, hogy egy tavaly szeptemberi felmérés szerint alig 14 százalékuknak van 6 hónapra elegendő tartaléka.

Pedig költéseink "rendszerezése" igen nem állnak sokból, ellenben igen sokat spórolhatunk rajta, függetlenül a jövedelmi helyzetünktől. A legegyszerűbb talán, ha három fő típusba soroljuk az összes költésünket:

  • Elkerülhetetlen kiadások: ide tartozik az esetleges albérlet és biztosítások, a közüzemi számlák és az alapvető élelmiszerek
  • Belátás szerinti kiadások: ide tartozhat elmenni egy étterembe, vagy beülni kávézni és az új ruhák vásárlása is
  • Alkalmi költések: ide tartoznak az előre költözött, de nem azonnal "hasznosuló", vagy felhasznált termékek, a karácsonyi, vagy szülinapi ajándékok és menük

Az utóbbi két kategória költéseivel is simán lehet előre tervezni és fixen félretenni rá a pénzt. Persze a jelenlegi infláció mellett az alkalmi költéseknél ez is nehezebb, de megszabhatunk egy értékhatárt, például, hogy maximum 120 000 forintot szánunk idén a karácsonyi költésekre és elkezdhetünk már januártól minden hónapban félretenni 20 ezer forintot. Ez a kávézással kapcsolatban persze még egyszerűbb tervezni, ha hetente háromszor kávézunk valahol mondjuk 600 forintért, írjuk össze, hogy egy hónapban ez a szokásunk körülbelül 7200 forintba kerül és ha ezt az összeget túl drágának érezzük, szokjunk át az irodában kávézásra, vagy szorítsuk vissza a kávézó látogatását heti 2 alkalomra.

Nézzük át felesleges streaming előfizetéseinket

Napjainkban már szinte mindenkinek van valamilyen streaming előfizetése, de csak nagyon kevesen nézik egyszerre a Netflixet, a Disney+-t, a PrimeVideot és az HBO Maxot. A többség egyszer az egyik, máskor a másik felületen talál egy izgalmas sorozatot és jellemzően, "ha már ott vagyunk" alapon ezen a platformon állunk neki random tartalmakat bingelni is. Ilyenkor felesleges havidíjat fizetni a többi szolgáltatásért, ha tudjuk, hogy akár hónapokon keresztül feléjük sem fogunk nézni. Érdemes tehát ideiglenesen lemondani azt, amelyiket épp nem nézzük, ezzel torkánál ragadhatjuk meg a digitális rezsidémont.

Állítsunk fel kiadási támpontokat

A szabályok nagy segítséget nyújthatnak életünk megfelelő mederben tartásában és ez a pénzügyek területén sincsen másként. A legjobb pedig ha ezeket a  regulákat magunknak támasztjuk, mint viszonyodási pontokat. Ezek nagy segítségek lehetnek ugyanis abban, hogy ne a pillanat hevében, esetlegesen nagy nyomás alatt és rengeteg impulzusnak kitéve kelljen meghozni a fontos döntéseinket. Hoztunk pár példát az ilyen támpontokra is:

  • Ha valamilyen területen (például élelmiszerek) túlköltünk, az adott hónapban fogjuk vissza költéseinket egy másik területen (például szórakozás, vagy ruházkodás)
  • Mindig otthonról hordjuk az ebédünket és a reggelinket is
  • Az online bevásárlás során a termékek kosárba pakolása után adjunk magunknak 24 órát a végső döntésre a rendelés előtt
  • Csak akkor költsünk kölcsönből (akár fogyasztási hitel, vagy hitelkártya), ha az feltétlenül szükséges
  • Mindig tartsuk magunkat a bevásárlólistánkhoz, költési limitünkhöz, egyéb magunknak szabott korlátokhoz

Címkék:
élelmiszer, megtakarítás, gazdaság, költekezés, tippek, magyar, magyarok, takarékoskodás, anyagiak, spórolási tippek, élelmiszerek,