Őrült felhalmozásba kezdhetnek a magyarok: ezek a termékek aranyat érhetnek hamarosan

Pénzcentrum2022. május 27. 14:59

Az elmúlt fél év az inflációról szólt a világban, szinte mindenhol évtizedes csúcsokat döntött az áremelkedés üteme. Erre pedig a jegybankoknak is reagálniuk kellett, így ma már mindenki a közelgő stagflációról és esetleges recesszióról beszél. Az, hogy a vásárlókat ez hogan érinti, egyértelmű Más kérdés azonban, mit is jelent az infláció a befektetőknek?

Minek nevezzelek: stagfláció; recesszió? Nos, Bakos Ádám, az Aegon Alapkezelő portfóliómenedzsere szerint a tartósan magas inflációval és lassuló növekedéssel a világ egyre inkább a stagflációs szakaszban jár. Mint mondja, a következő fontos kérdés, meddig tarthat ez az időszak, illetve elvezethet-e egy recesszióhoz, vagyis gazdasági visszaeséshez.

"Vannak arra utaló jelek, melyek már ezt a rémképet vetítik előre, ilyen például az, hogy a fejlett kötvénypiacokon a hozamgörbék több helyen invertálódtak. Az Egyesült Államokban ugyan még nehéz olyan elemzőt vagy jegybankárt keresni, aki rövidtávon recessziót várna, több konjunktúramutató azonban elkezdett a gazdasági lassulás irányába mutatni. A feltörekvő piacokon ennél még inkább aggasztóbb a helyzet, már ami a növekedési kilátásokat illeti, elég csak ha Kínára gondolunk" - vélekedik Bakos Ádám.

Most az inflációs eszközöknek az lenne a jó, ha minél tovább stagflációban maradna a világgazdaság, vagyis minél később érnénk el a recesszióhoz

-mondja Bakos, és azt is hozzáteszi, hogy jelenleg a nagy nemzetközi jegybankok “pánik üzemmódban” vannak az emelkedő inflációs kilátások miatt, a fejlett országok kötvénypiacai is már nagyon erőteljes kamatemeléseket áraz 2022/2023-ra.

Az portfóliómenedzser szerint a sok rossz hír ellenére vannak biztató jelek, melyek arra utalnak, hogy elkerülhető a gazdaság visszaesése. Ilyen például az, hogy

  1. Európában egyre erőteljesebben törlik el a koronavírus-járvány miatti korlátozó intézkedéseket,
  2. a munkaerőpiac továbbra is kifejezetten erős,
  3. a lakosságnak jelentős megtakarításai vannak, illetve
  4. a fiskális politika eszközei még rendelkezésre állnak.

Befektetési lehetőségek ilyen környezetben

Bakos Ádám kiemelte, hogy jelenleg a részvénypiacon kevesebb pozíciót tartanak, ugyanakkor az energiaszektort továbbra is vonzónak látják, hiszen az iparágban az értékeltség és az eredményvárakozások is pozitívak.

JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 105 965 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 10,39%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Az árupiacon jelentős áremelkedés ment végbe az utóbbi hónapokban. Itt jelentős a geopolitika szerepe, hiszen a jelenlegi multipoláris világban megváltoztak a korábbi hagyományos szövetségi rendszerek. Emellett egyre drágább lett a szállítás, ami szintén beépült a nyersanyagok árába

- mondja Bakos, aki szerint a következő időszak világszerte a nyersanyagfelhalmozásról szólhat, jelentősen növekedhet az energiahordozók és az élelmiszerek súlya a kormányzati tartalékokban. Könnyen lehet, hogy a következő időszakban ezek az arányok növekedni fognak, nyersanyagkészleteket is nagyobb mértékben tartanak majd a világ országai, hogy a deglobalizálódó világban az ellátást az ipar és a háztartások számára biztosítani tudják.

A devizapiacon Bakos Ádám arra számít, hogy a sáv feljebb fog tolódni az euró-forint esetében, így most ők short pozíciókat tartanak. A következő időszakban az Aegon Alapkezelő szakemberei 370-390 -es EUR/HUF árfolyamsávot várnak, amiből inkább felfelé kacsingathat ki az árfolyam.

Címkék:
infláció, gazdaság, gazdasági válság, recesszió, gazdasági visszaesés, gazdasági sokkhatás, gazdasági növekedés, gazdasági hírek, gazdasági recesszió, következő gazdasági válság,