MNB: Nem szoknak le a magyarok a készépnzről: sokan még mindig így tartalékolnak

Pénzcentrum2021. március 26. 19:01

A koronavírus-járvány a készpénzkeresletre kétirányú, egymással ellentétes hatást gyakorol: a készpénzkereslet jelentősen nőtt, különösen a világjárvány hazai megjelenésének első hulláma alatt, miközben a tranzakciós készpénzhasználat, azaz a készpénzes fizetések nagy mértékben csökkentek - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB).

Mint írták, ez a jelenség Magyarországon nem egyedi, szinte minden fejlett gazdasággal rendelkező országra jellemző volt tavaly, és elsősorban a lakosságnak a bizonytalan helyzet miatti tartalékolási reakcióját tükrözi. Kiemelik: tavaly március 12-től, a járvány első hulláma miatt

a kormány által elrendelt veszélyhelyzettel összefüggésben, 8 munkanapon keresztül a jegybankból kiugró mértékű készpénzkiáramlást mértek. Ez elérte a 250 milliárd forintot, és a korábbi trendek alapján 5-7 hónap normál növekményének felelt meg.

A pandémiás helyzet által keltett kezdeti intenzív időszakot jelentős korrekció követte, melynek során április és május folyamán szignifikánsan visszaesett a kereslet, majd a nyári hónapokban a készpénzforgalmat leíró mutatók többségükben elérték vagy megközelítették korábban jellemző értékeiket, végül az év utolsó harmadában a Covid-19 járvány újabb hulláma további visszaesést okozott a készpénz iránti keresletben, különösen december hónapban.

A leírt keresleti hullámzás eredőjeként 2020-ban a forgalomban levő készpénzállomány 9,7 százalékkal nőtt, értéke 2020 végére már a 7200 milliárd forintot is meghaladta. A 2021-es év elején a készpénz iránti kereslet továbbra is élénk maradt, így az MNB várakozása szerint a készpénzállomány bővülése 2021-ben is tovább folytatódik, bár a növekedés üteme mérséklődik.

Ugyanakkor a készpénzes fizetések darabszáma jelentősen csökkent 2020 folyamán, köszönhetően a személyes vásárlás és fogyasztás járványügyi korlátozások miatti visszaszorulásának, valamint az elektronikus fizetések népszerűbbé válásának

- írta az MNB. Tavaly 18 százalékkal kevesebb tranzakciót rögzítettek az online pénztárgépeken, mint 2019-ben. Ez a visszaesés különösen a készpénzes vásárlások esetén volt drasztikus: azok darabszáma 23 százalékkal, értéke pedig 14 százalékkal csökkent 2020-ban. Ezzel szemben a kártyás fizetések darabszáma csak 3 százalékkal esett vissza, értéke pedig 11 százalékkal nőtt 2019-hez képest.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Az MNB hangsúlyozza: az elektronikus fizetések népszerűségének kiemelkedő növekedése ellenére Magyarországon továbbra is a készpénz maradt a legnépszerűbb fizetőeszköz, a teljes 2020-as év folyamán a vásárlások volumenének 77 százaléka készpénzben, míg 23 százaléka elektronikusan zajlott, értékben pedig a tranzakciók 59 százalékát tették ki a készpénzes fizetések.

A jegybank megállapítása szerint a készpénz iránti intenzív keresletet tehát elsősorban nem a tranzakciós célú felhasználás generálja a járványhelyzet alatt, sokkal inkább a lakosságnak a bizonytalan helyzet miatt kialakult tartalékolási reakciója tükröződik benne.

Nemzetközi tapasztalatok, valamint releváns kutatások is megerősítik: a gazdasági-társadalmi válsághelyzetek esetén a lakosság jellemzően a szokásosnál nagyobb mennyiségű készpénz felhalmozásába kezd, a készpénzre egyfajta vészhelyzeti tartalékként tekint. Ez a jelenség az eurózóna államaiban, az USA-ban, Izraelben, az Egyesült Királyságban, Ausztráliában, Kanadában, valamint régiónk saját fizetőeszközzel rendelkező állmaiban (Csehország, Lengyelország) egyaránt tapasztalható 2020 óta - összegezte az MNB.

Címkék:
mnb, készpénz, megtakarítás, online pénztárgép, válság, online vásárlás, tartalék, egyesült királyság, várakozás, nemzeti bank, gazdasági válság, magyar nemzeti bank, gazdasági növekedés, magyar fizetések, online munka, magyar kormány,