Pénzcentrum • 2020. november 21. 17:05
Még mindig életbiztosításban tartja a legtöbb magyar a megtakarított pénzét, de a lista többi elemében volt változás. Nem mindenki azért nem tesz félre, mert nem is tudna.
Ahogyan két hete lapunkban is megírtuk: az OTP Bank idei Öngondoskodási Indexe kicsit javult, de ez elsősorban a tudatosságnak, nem a tényleges megtakarítási képességnek köszönhető. Azaz ha bele is illik az elmúlt kilenc év folyamatába, mely során folyamatosan csökkent a háztartások félretett pénze, legalább fontosnak tartjuk már a kérdést. Az idei index ismertetése után a pénzintézet most összevetette az elmúlt kilenc év adatait.
Ebből az derül ki: van, ami nem változik, a legnépszerűbb megtakarítási forma változatlanul az életbiztosítás. A lista második helyén viszont történt változás, a megtakarításukat lekötött bankbetétben tartók aránya, ha csak egy százalékkal is, de idén először meghaladja a lakástakarékpénztárral rendelkezőkét. Az önkéntes nyugdíjpénztárak is erősítettek; 10-ről 12 százalékra nőtt egy év alatt a részesedésük, ami idén a negyedik helyre volt elegendő. Az egészségpénztári megtakarítások két százalékkal visszaestek, így idén egy szinten állnak a tavalyi eredményüket hozó nyugdíj-előtakarékossági számlákon lévő megtakarításokkal.
Az arányokat tekintve egy év alatt a legnagyobb esés a takarékszámláknál következett be, 7-ről 4 százalékra esett az ilyen típusú megtakarítással rendelkezők aránya. A lapunkhoz eljuttatott közleményben hangsúlyozzák: az idei Öngondoskodási Index azt mutatja, hogy az anyagi lehetőségek érthetően nagyban befolyásolják, mennyit tesznek félre az emberek. Ugyanakkor nem csak ez játszik ebben szerepet, tehát nem igaz mindenkire, hogy azért nem takarékoskodik, mert nem is tudna.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A felmérés továbbá azt is megmutatta, hogy az emberek egyre összetettebben gondolkodnak az öngondoskodásról. A családi összetartozás erősítésének vagy az egészséges életmódnak, az egészég megóvásának ma egyértelműen nagyobb szerepe van a jövő tervezésében, mint kilenc évvel ezelőtt volt, de ugyanígy fontosabbá vált a környezetünk megóvása is.