Pénzcentrum • 2020. július 27. 16:49
A Magyar Nemzeti Bank emlékérme kibocsátási naptárát is átírta a pandémiás helyzet, azonban most augusztusban végre megjelenik az Állami Számvevőszék alapításának 150 éves évfordulója, valamint a független számvevőszéki ellenőrzés újraindulásának 30 éves évfordulója tiszteletére, 10 000 forintos ezüst és 2000 forintos színesfém emlékérme. Így az MNB idei emlékérme-programjában 16-ra emelkedik a tematikák száma.
150 év telt el azóta, hogy 1870-ben létrejött az első független magyar Állami Számvevőszék. Az Országgyűlés független pénzügyi-gazdasági ellenőrző szervét 1949-ben megszüntették, majd az 1989-es rendszerváltással, hivatalosan 1990. január 1-jén kezdte újra a működését.
A Magyar Nemzeti Bank az Állami Számvevőszék alapításának 150 éves évfordulója, valamint a független számvevőszéki ellenőrzés újraindulásának 30 éves évfordulója tiszteletére, 10 000 forintos ezüst és 2000 forintos színesfém emlékérme kibocsátásával bővíti idei emlékérme-programját.
Az érméket Pelcz Balázs tervezte, átmérőjük 38,61 miliiméter, szélük recézett, szélfeliratos. A pandémiás helyzetre való tekinttel az érmék kibocsátása év elejéről augusztusra csúszott. Időközben, július 14-én viszont az MNB új 10 és 20 forintos forgalmi érméket bocsátott ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a koronavírus-járvány elleni védekezésben kiemelkedő szerepet vállalók munkájának elismerésére és tiszteletükre.
Törvényes fizetőeszköz, de...
Az emlékérmék törvényes fizetőeszközök, tehát fizethetünk velük, ám kibocsátásuk nem forgalmi célból történik. Az MNB ezt kifejezetten jelzi is, állásfoglalásuk szerint
Ezen felül már csak azért sem érdemes elkótyavetyélni a már megszerzett érméket, mert azok bizonyos idő után jócskán többet is érhetnek, mint a névértékük, de hogy mennyivel, az rengeteg dologtól függ.
Nagy fogás a gyűjtőknek
- mondta el korábban a Pénzcentrumnak Kovács Péter, érmekereskedő. A szakember azt is hozzátette, hogy a névértéken kiadott érméken gyakorlatilag nem lehet bukni, hiszen ha azokra 10 000 forint van írva, akkor 10 év múlva is annyit fognak érni. Kérdés persze, hogy tíz év múlva mennyit ér 10 000 forint. A szakértő szerint a portfóliónk egy részét érdemes lehet névértékes emlékérmébe tartani, hiszen kellően likvid megtakarításnak minősül, könnyen darabolható és gyakorlatilag kockázatmentes.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A szakértőnek rossz híre van viszont azoknak, akik a nemesfém tartalommal operálnának, elmondása szerint ugyanis
Az emberek egyébként szeretik a különleges mintás érméket, és ha azok nagyobbak is ráadásul, mint a megszokott méretűek, akkor hamar elkapkodják őket. Ilyen nagyobb érme lesz egyébként a himnuszos is. Így egy most 20 000 forintos névértéken bevezetett érme, már akár fél évben belül is pár ezer forinttal többet érhet. A potenciális értéknövekedéshez azonban be kell tartani egy nagyon fontos dolgot, nevezetesen, hogy a tükörfényes (proof) érmét semmi esetre sem szabad kivenni a tároló kapszulájából.
- figyelmeztetett anno a szakértő, aki szerint persze az sem hátrány, ha az ember örömét leli az érmék gyűjtésében, hiszen "ez valahol mégiscsak egy hobbi" is, továbbá érdemes arra is figyelni, hogy aki belevágna a gyűjtésbe, az próbáljon tényleges gyűjteményben gondolkodni. A szakértő szerint azzal nem lehet mellélőni, ha a névértéken kibocsájtott darabokból 1-1 folyamatosan elkezdünk megvásárolni. Persze ezektől a daraboktól nem kell óriási csodát várni, hiszen az MNB emlékérmék többnyire elég nagy példányszámban kerülnek ki a pénzverdéből. Bődületes értékek ezért nem valószínű, hogy valaha is lesz, de azért pénzt is lehet rajtuk fogni, ha ügyes az ember. A többieknek pedig marad a gyűjtés öröme.