Százezreket érint: új nyugdíjpillér jöhet

Pénzcentrum2013. november 18. 08:31

A nemzetgazdasági minisztérium olyan törvénytervezetet bocsátott társadalmi vitára, amely jelentősen átalakítaná a nyugdíjpénztárakról szóló törvényeket, és a módosítások szerint jövőre megalakulhat az első foglalkoztatói nyugdíjpénztár - írta hétfői számában a Napi Gazdaság.

A lap emlékeztetett: a foglalkoztatói nyugdíjpénztárakról szóló törvényt 2007-től léptette hatályba az országgyűlés, a jogszabály megalkotása uniós kötelezettség volt, azonban azóta egyetlen ilyen intézmény sem alakult.

A napilap szektorbeli hírekre hivatkozva azt írta: potenciális alapítóként jelenhet meg egy kész konstrukcióval rendelkező piaci szereplő, de háttérbeszélgetésekre hivatkozva még valószínűbbnek nevezték, hogy maga az állam fontolgatja foglalkoztatói pénztár alapítását.

A lap azt írta: az alapítói banki hátteret a most formálódó Takarékbank Zrt. és hálózata is adhatná. A résztulajdonos Magyar Posta Zrt. alkalmazottait is beleszámítva nyolcszázezret közelítheti a taglétszám induláskor - tették hozzá.

 

Címkék:
nyugdij, öngondoskodás, nyugdíjpénztár,