Számos változással jön az új Babakötvény

Pénzcentrum2013. október 18. 17:33

Beterjesztette a kormány az Országgyűlésnek a fiatalok életkezdési támogatásáról szóló törvény módosító javaslatát, amely arra ösztönzi a szülőket, hogy nyissanak Start-számlát és vegyenek Babakötvényt a minden újszülöttnek járó 42 500 forintos állami támogatásból. A Babakötvény az infláció feletti kamatprémiummal biztos és vonzó befektetési lehetőséget kínál a szülők számára - áll a Nemzetgazdasági Minisztérium közleményében.

A kormány több módon is próbálja az öngondoskodást támogatni, ennek érdekében több változtatást is eszközöltek a babakötvényben. Az elsőre 2012 októberében került sor, most a második ütemben egyfelől a Start-számla kezelését egyszerűbbé tevő, legalább a gyermek 18. születésnapjáig kamatozó, 19 éves futamidejű állampapírral, a megújult Babakötvénnyel köti össze a Start-számlát. Másfelől pedig kamatjellegű ösztönző elemet épít a konstrukcióba annak érdekében, hogy a szülők aktív szerepvállalását ösztönözze a gyermekük jövőjéről való gondoskodásban.

A konstrukció bevezetése óta több mint 700 ezer gyermek részére írták jóvá a kezdő 42 500 forintos állami támogatást a Kincstár által vezetett letéti számlákon. A szülők nagy része sajnos nem fordít figyelmet erre a lehetőségre: a letéti számlák száma meghaladja az 500 000 darabot, vagyis a szülők túlnyomó többsége nem él a Start-számlanyitás adta lehetőségekkel. Pedig az a szülő, aki a Start-számlát megnyitja gyerekének, és befizetéseket valósít meg a számlára, akkor a befizetés 10-%-ának megfelelő összeget (legfeljebb évi 6000 forintot) az állam támogatásként jóváír a számlán.

A konstrukció vonzóbbá tétele érdekében a kormány az országgyűlésnek egy törvénymódosítási javaslatot nyújtott be. A változtatások részeként egyrészt a Start-számlán elhelyezett követelés automatikusan az új, 19 éves futamidejű, mindenkire nézve egységes kamatot fizető Babakötvénybe fektetődik be, vagyis az ott elérhető hozamot nem befolyásolja a szülő azon döntése, hogy kedvezőbb vagy kevésbé kedvező kamatozású állampapírt választ. A kamatok automatikus jóváírása pedig azt is szolgálja, hogy ne kerülhessenek hátrányba azon gyermekek, akiknek szülei megfeledkeznek a kamatok újrabefektetéséről.

Másrészt megkülönbözteti a hozam tekintetében a letéti számlákat azon Start-számláktól, amelyeket a gyermekük jövőjéről gondoskodó szülők nyitnak, és az átvezetett állami támogatás mellett esetleg további befizetésekkel élnek. Az előbbi, kincstári letéti Start-számlák a törvényjavaslat szerint ezentúl a mindenkori inflációval megegyező kamatot, míg utóbbiak az inflációt meghaladóan az állampapír kibocsátási tájékoztatójában szereplő kamatprémiumot is fizetnek. Így több szempontból kedvezőbb befektetési alternatívát jelent az új Babakötvényben megtakarítani a 18. évüket be nem töltött gyermekek számára, azoknak a szülőknek is, akik ezt eddig nem tették meg.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

 

Címkék:
öngondoskodás, babakötvény,