Sisakban és láthatósági mellényben ment bankot rabolni

Pénzcentrum2010. július 8. 09:47

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Rablási Osztálya rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint 2010. július 2-án 14 óra 40 perc körüli időben ismeretlen tettes bement egy Budapest XI. kerületi bankfiókba, ahol a bent tartózkodó alkalmazottakat és a biztonsági őrt - feltehetően fegyverrel - megfenyegette, és a bevételt követelte. A fenyegetés hatására a pénztáros átadta a kasszában lévő készpénzt a támadónak, aki azzal ismeretlen helyre távozott.

Az ismeretlen elkövető 35-40 év körüli, körülbelül 180-185 centiméter magas, erős, sportos testalkatú férfi. A haja világosbarna, rövid.

A férfi világos citromsárga, fényvisszaverő csíkokkal ellátott láthatóság mellényt, alatta világosbarna homokszínű hosszú ujjú inget, valamint sötét szövetnadrágot és sötét utcai cipőt viselt. Fején kék munkavédelmi sisak, kezén fehér szövetkesztyű volt, arcát egy sötét színű szövettel takarta.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Rablási Osztálya kéri, hogy aki a képen látható férfit felismeri, jelenlegi tartózkodási helyével, vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban érdemleges információval rendelkezik, hívja a 06/1/443-5000/32-664 telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 "Telefontanú" zöld számán, a 107 vagy a 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.

Címkék: