MC Hammer is beszáll az arany-bizniszbe!

Pénzcentrum2009. december 6. 12:02

A nyolcvanas évek egyik legnagyobb popsztárja, MC Hammer betársult a Cash4Gold névre hallgató, arany felvásárlással foglalkozó vállalatba.

Eredeti nevén Stanley Kirk Burrell, alias MC Hammer, a "You can't touch this" című számmal elhíresült rapper korábban számos Cash4Gold reklámban szerepelt, most azonban már cégtársként is arcát adja az USA-ban különösen sikeres, de év eleje óta már Nagy-Britanniában is tevékenykedő céghez.

A cég egy egészen új szolgáltatási formát vezetett be az amerikai piacon két évvel ezelőtt, ugyanis lakosságtól vásárol fel ékszereket, elsősorban aranyat, de ezüstöt illetve platinát is, amit aztán beolvaszt, mindezt azonban online módon, ahol szállításra postai úton kerül sor. A megunt, vagy hibás, eltört aranyat tehát csak fel kell adni a postán, a cég becsüsei megállapítják, hogy mennyit ér, és csekken már küldik is a pénzt.

2007-es alapítás óta már több mint 800 ezren vették igénybe Cash4Gold szolgáltatását. Jelenleg 300 főt alkalmaznak, és naponta több mint 1700 uncia (közel 50 kg) aranyat vesznek át ügyfelektől, akiknek 94 százaléka el is fogadja a cserébe felajánlott összeget (a maradék visszakapja az aranyat).

Ez a szolgáltatás elsősorban azoknak jelent üzleti lehetőséget, akik nem különösebben szép, vagy gondosan megmunkált ékszertől akarnak megszabadulni, hiszen azt inkább egy ékszerésznek érdemes eladni, aki a megmunkálást is értékeli. A Cash4Gold ezzel szemben minden átvette nemesfémet beolvaszt.

Címkék: