Képes lennél egy évig ugyanazt a ruhát hordani?

Pénzcentrum2009. augusztus 17. 15:47

Biztosan mindenki téblábolt már reggel a szekrénye előtt azon töprengve, aznap mit vegyen fel. A probléma szinte minden nő sajátja, ezért, illetve némi karitatív jószándéktól vezérelve döntött úgy Sheena Matheiken, indiai származású fiatal new yorki hölgy, hogy egy évig mindössze egy ruhát fog hordani.

The Uniform Project, így nevezte el 365 napig tartó, adománygyűjtő projektjét Matheiken, melyet május elsején kezdett el, és honlapján, illetve blogján minden nap beszámolót ír róla.

A vállalása pedig annyi, hogy egy éven keresztül egy darab, teljesen egyszerű fekete ruhát fog hordani - pontosabban hetet, hogy minden napra jusson tiszta - a fenntartható divatot hirdetve, illetve adományokat gyűjtve karitatív célokra.

Persze a blogján a fotókat végignézve megállapíthatjuk, hogy még így is több ruhát hord a fiatal hölgy, mint egynéhányunk, hiszen a legkülönfélébb kiegészítőkkel igyekszik feldobni puritán öltözékét, de nem is azt ígérte, hogy szürke egérként fog dolgozni járni egy évig.

Mint azt honlapján is írja, arra szerette volna felhívni projektjével a figyelmet, hogy a karitatív munka lehet vidám, és inspiratív is, és a divat és fenntarthatóság is járhat kéz a kézben. Nem kell ugyanis feltétlenül százezreket költeni a ruhatárunk felfrissítésére, hiszen egy egyszerű ruhadarabot is fel lehet dobni apró kiegészítőkkel.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Persze ehhez az is kellett, hogy azt a bizonyos egyetlen ruhadarabot egy ügyes tervező készítse el, hogy többféleképpen lehessen viselni. Egyetlen dolog aggasztotta csak eleinte, méghozzá a nyár, hogy vajon ki fogja-e bírni fekete ruhában, de ez sem okozott számára problémát, mivel jól szellőző pamutból készült.

Az adománygyűjtés része ott kezdődik a projektnek, hogy Matheiken minden nap félretesz egy dollárt, amit az év leteltével az indiai Akanksha alapítványon keresztül iskolásoknak juttat el. Emellett a honlapján keresztül bárki hozzájárulhat pénzadományokkal, vagy megunt ruhadarabokkal a nemes célhoz.

Címkék: