Pénzcentrum • 2009. március 24. 10:19
Ma adták át az elismeréseket a Legjobb Lakossági Internetbank felmérés díjazottjainak. Az eseményen díjazták a legszínvonalasabb banki honlapokat is. A közönségdíjat 13 ezer szavazat alapján hirdették ki.
A Privátbankár.hu felmérése során 9 lakossági bankot vizsgáltak, amelyeket az ügyfélszám és a mérlegfőösszeg alapján választottak ki. A Legjobb Lakossági Internetbank 2008 díj esetében 7 szolgáltatáscsoportot jártak körül: a számlainformációval, az átutalásokkal, a betétműveletekkel, a befektetések kezelésével, a bankkártyákkal, a hitelekkel kapcsolatos szolgáltatások minősége mellett az extra szolgáltatások témakörét is pontozták, emellett vizsgálták a biztonsági szempontokat is.
A kérdőíves felmérésben arra kérték a 9 netbanki üzletágvezetőt, hogy értékeljék saját és versenytársaik szolgáltatását. A felmérés készítői és a banki vezetők által adott szempontok alapján az első három helyezett egyezik.
A Közönségdíjas Internetbank 2008 díjat egy négy héten át tartó internetes szavazás eredménye alapján ítélték oda. A szervezők a 15 ezer kitöltőből 13400 szavazatot vettek figyelembe.
Az aranyfokozatú díjazottak:
Legjobb Lakossági Internetbank 2008: CIB Bank
Közönségdíjas Internetbank 2008: OTP Bank
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Legjobb Banki Honlap 2008: UniCredit Bank
Az életműdíjat Braun Péternek, az OTP Bank elnök-vezérigazgatójának ítélték.