Nagyot rántottak a forinton a Fed-bejelentésre

Portfolio2009. március 19. 08:43

Az euróval szemben 5, az egyébként hanyatló dollárral szemben pedig mintegy 10 egységgel erősödött tegnap este a forint az amerikai jegybanki bejelentések hatására. A Fed likviditásbővítési lépései váltották ki az optimizmust, ami a kockázatkerülő hajlamtól leginkább sújtott régió valutái számára is kedvezően hatott. Ma reggel már némi korrekció mutatkozik, így az euróval szembeni jegyzések ismét 300-as szintnél járnak a bankközi piacon.

Ahogy a lengyel zloty-t, a cseh koronát, úgy a forintot is megrántották tegnap este a 19:15-kor bejelentett kamatdöntés, illetve óriási likviditásfokozó amerikai bejelentések hatására.

2009.03.18 19:15
Nem nyugszik a Fed! - Óriási vásárlásokba kezd

Az euró/dollár kurzus 1.31-ről 1.35-ig ugrott órák alatt, miközben a részvénypiacokon nem volt kitörő a lelkesedés. Ma hajnalban a japán piac már kissé gyengült, míg az európai piacnyitás enyhe pluszt mutathat. Ennek nyomán az EURHUF jegyzések a tegnap késő esti 297 körülről ma reggel háromnegyed 9-re 300 körülig emelkedtek vissza. Tegnap késő délután 302 körül kereskedtek ebben a devizapárban.

2009.03.18 17:08
Újra gyengülnek a régiós devizák - nem a forint a vezető

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)


A fentiek alapján folytatódott az a sorozat, amely szerint a forint napközben a régióval együtt gyengül, aztán a kedvező tengerentúli hangulat hatására az európai piacok zárása után csendben visszaerősödik. A mozgás egy 2%-os tartományban, 296 és 303 között zajlik.

A dollárral szembeni forintjegyzések a tegnap délutáni 230-ról az amerikai bejelentések hatására rövid idő alatt egészen 220-ig zuhantak, de ma reggelre 222 fölé korrigáltak. Egy svájci frankért tegnap délután 197-198 körüli, míg késő este 193 körüli forintot kellett adni. Ma reggel 195 körül indult a kereskedés.


Ma több makrogazdasági adat is megjelenik, ám nem számíthatunk különösebb piaci hatásra sem a januári építőipari, sem a kereseti számoktól, ahogy az államháztartás februári jelentésétől sem várhatunk sokat.

Címkék: