Jöhet a 9 órás iskolakezdés? Itt a minisztérium hivatalos válasza

Pénzcentrum - 2018. augusztus 27., 5:43

Pontosan egy hét múlva ezen a napon reggel 6 és 7 óra között egymillió magyar iskolás kel majd álmosan és nyűgösen. Jó lenne többet aludni, de lehetséges? Vajon egyszerűbb lenne a szülők, és persze az álmos kamaszok élete, ha egy órával később kezdődne a magyar iskolákban a tanítás? A 9 órás iskolakezdésről kérdeztük a jogalkotók és egy szakember véleményét.


Kisgyermekkorban talán még nem is akkora probléma a koránkelés, ám egy kamasz szervezetét, idegrendszerét már komolyan meg tudja viselni. Mogyorósi Rebeka iskolapszichológusnak is az a tapasztalata, hogy

gyakran fáradtak, kialvatlanok a gyerekek, ami kihat a teljesítményükre is. Ennek okai lehetnek a késői lefekvés, a nagyon korán kelés, a túlzsúfolt óra- illetve napirend, illetve, hogy alapvetően egész nap többnyire levegőtlen teremben ülnek, keveset mozognak.

A Pénzcentrum már korábban is írta témáról, akkor kiderült, hogy több, alvással foglalkozó tudományos kutatás is alátámasztotta, hogy a tizenévesek többsége kialvatlan, és egy kis extra pihenéssel, sokkal jobban teljesítenek az iskolában. Az Egyesült Államokban egy mozgalomnak köszönhetően már sok helyen 9 órakor kezdődik az oktatás, és kifejezetten jótékonyan hatott a fiatalok teljesítményére ennek a lépésnek a bevezetése.

Elméletben működhet

Jó lenne itthon is kicsit később kezdeni a napot, nyugodtabban tölteni a reggeleket, és a legmeglepőbb, hogy ennek elviekben nincs is akadálya.

"Magyarországon az iskolakezdés pontos időpontját nem határozza meg jogszabály. A nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet 16. § (1) bekezdése szerint az első tanítási órát reggel nyolc óra előtt - az iskolaszék, ennek hiányában az iskolai szülői szervezet, közösség és az iskolai diákönkormányzat véleményének kikérésével - legfeljebb negyvenöt perccel korábban lehet megkezdeni. Tehát már az is alapvetően helyben, a köznevelési intézményben eldöntendő kérdés, hogy legyen-e nulladik óra, ez nem kötelező, de a jogszabály megadja a lehetőségét azzal, hogy egy bizonyos időpontnál előbbi kezdést megtilt. Amennyiben az iskola később szeretne kezdeni, erre is van lehetősége.

Országos, egységes iskolakezdési szabályozás bevezetését nem tervezi a Minisztérium

 - válaszolta az Emberi Erőforrások Minisztériuma a Pénzcentrum megkeresésére.

És a gyakorlatban?

Az iskolapszichológus szerint azonban sok változásra lenne szükség rendszerszinten ahhoz, hogy ez megoldást jelenthessen, hiszen az álláspontok is eltérnek:

Akkor lenne működőképes, ha ez a szülők munkahelyével is összhangba kerülne, ami megint nem könnyű kérdés. Másrészt, az lenne az ideális, ha nem kellene ugyanennyivel tovább bent maradniuk a gyerekeknek az iskolában, mert akkor ugyanott tartunk, ahonnan el szerettünk volna mozdulni. Éppen ezért fókuszáltabb tananyagra is szükség lenne.

Külföldi aktuális kutatások szerint az iskolarendszer egyszerűen nem alkalmazkodik a serdülők biológiai órájához (mely eltér a felnőttekétől), előidézve ezzel a csökkent iskolai teljesítményt, a folyamatos fáradtságot, iskolai késéseket, krónikus alváshiányt. Már egy fél órával későbbi (8:30-as iskolakezdés) is nagy változás lenne.

Nem csupán az előbbieken segítene, de további nagy mintán végzett amerikai kutatások arról számoltak be, hogy a fizikai panaszokat, az érzelmi nehézségeket és akár a viselkedési problémákat is nagymértékben csökkentheti. Külföldön több helyen is elkezdték bevezetni a későbbi iskolakezdést. Azonban ha a hazai alternatív iskolákat nézzük, a Waldorf Pedagógiában ugyancsak a 8-9 óráig eltelő időben még nem a tanulás, hanem a feladatokra és az egymásra való ráhangolódással telik, így mindenki számára könnyebben indul a nap.

Amíg marad ez a rendszer...

Addig is, a jelenlegi helyzettel kell megbirkóznunk: azaz rá kell vennünk valahogy a gyerekeinket, hogy időben bújjanak ágyba. fontos, hogy kiskortól kezdve jelen legyen a gyermek életében egy megszokott, kiszámítható, ezáltal biztonságot is nyújtó napi rutin (pl. az esti rituálé keretein belül mindig közel azonos időpontban a vacsora, a fürdés, az esti mese és az alvás). Az alvás időpontja idővel kicsit kijjebb tolódik, ahogy növekszik a gyermek, de fontos, hogy ez állandó legyen - összegzi a szekember, majd folyttja:

Ha ez kezdetekben nem volt jelen, folyamatosan változott, hektikus volt, akkor a már serdülő gyereket nem igazán tudjuk "rávenni", hogy aludjon. Nehéz lesz már rámutatni arra, hogy ez miért is jó számára, mert olyan mechanizmusok és szokások alakultak ki az esti ritmus helyett, amik nem segítik az elalvást (pl. okostelefon vagy számítógép használata, televízió nézése/hallgatása), melyek pont, hogy biológiailag akadályozzák, negatív hatással vannak rá. Ezeknek nincs helye a hálószobában! Másrészt nagyon fontos az, hogy maga a szülő milyen mintát, példát mutat gyermeke számára. Ez nagymértékben befolyásolja aztán a gyermek ilyen irányú viselkedését, reakcióit, működésmódját.

Sok szülő engedi, hogy gyermeke nyáron - mivel nincs iskola és sokáig van világos - tovább ébren maradjon, mint iskolaidőben. Ez esetben is azt tartom fontosnak, hogy ha ki is tolódik kicsit időben, maradjon meg az előbb említett keret, az esti rituálé. Véleményem szerint már iskolakezdés előtt néhány héttel jó, ha elkezdünk fokozatosan visszaállni a megszokott ritmusra, ezzel a gyermek is könnyebben "visszaáll", könnyebben hangolódik arra, hogy hamarosan más ritmust vesznek fel a mindennapok.

De egyáltalán akarjuk mi ezt?

Tavaly ilyenkor, nyár végén megkértük a Pénzcentrum olvasóit, szavazzanak, szerintük jobb lenne-e, ha később kezdődne a tanítás. Csaknem 12 ezer szavazat érkezett: a legtöbb szavazatot (44 százalék) az a válasz kapta, hogy igen, kezdődjön később a tanítás, mert az ő gyermeke is mindig fáradt. A későbbi kezdés mellett még 3 százalék szavazott, de ők azért, mert délután könnyebbséget jelentene neki, ha nem kellene rohannia a gyerekért az iskolába.

A második legtöbben arra szavaztatok (30 százalék), hogy előbb kellene lefektetni a gyerekeket, mert kortól függően este 8 és 10 óra között az ágyban van a helyük. Nem mellett a szavazók 20 százaléka azért tették le a voksukat, mert reggel nem tudnák elvinni iskolába a gyereküket, vagy emiatt elkésnének a munkahelyükről. És akadt 4 százalék (több mint 400 fő) keménykezű szavazó is, akik szerint meg kell edződniük a gyerekeknek: az élet kemény, szokjanak hozzá.

Címkék:

A weboldalon cookie-kat használunk.

Cookie tájékoztató |  Értem