Végzetes csapdában sétál, aki így dolgozik 2026 nyarán Magyarországon: kevesen tudnak erről a buktatóról

Pénzcentrum2026. június 9. 13:26

Több tízezer fiatal számára indul el a következő hetekben a nyári diákmunkaszezon. A kereskedelemben, a vendéglátásban, a turizmusban és különböző betanított munkakörökben ilyenkor jelentősen megnő a diákok iránti kereslet. A munkavállalás azonban nemcsak pénzkereseti lehetőséget, hanem kockázatokat is jelenthet, különösen azok számára, akik először találkoznak a munka világával.

A Mind-Diák Szövetkezet szerint a legnagyobb veszélyt továbbra is a fekete- és szürkefoglalkoztatás jelenti. A szakértők arra figyelmeztetnek, hogy a diákoknak különösen körültekintően kell eljárniuk a munkavállalás előtt, mert szerződés és hivatalos bejelentés nélkül könnyen kiszolgáltatott helyzetbe kerülhetnek.

Gyanúra adhat okot, ha a munkáltató nem kér adatokat a szerződéskötéshez, halogatja a papírok aláírását vagy nem egyértelmű, hogy pontosan melyik cég foglalkoztatja a diákot. Szintén problémát jelezhet, ha a munkavégzés feltételei folyamatosan változnak.

Szerződés hiányában ugyanis a fiatalok nehezen tudják bizonyítani, mennyi időt dolgoztak, milyen bérben állapodtak meg, illetve milyen összeg járna nekik. Bizonyos munkakörökben egészségügyi alkalmassági vizsgálat is szükséges lehet. Ilyenek például egyes vendéglátóipari, kereskedelmi vagy élelmiszeripari munkák. Ha ennek szükségessége egyáltalán nem merül fel, az szintén figyelmeztető jel lehet.

A legtöbb diák ilyenkor találkozik először a munka világával, ezért sokat számít, hogy legyen mellettük olyan szakmai háttér, amely segít eligazodni a munkavállalás feltételeiben, és biztosítja, hogy az első munkatapasztalatukat szabályos, biztonságos keretek között szerezzék meg

– mondta Göbl Róbert, a Mind-Diák Szövetkezet vezetője.

A nyári szünetben már a 15. életévét betöltött nappali tagozatos tanuló is vállalhat munkát. A 18 év alatti fiatalok esetében azonban jellemzően szülői hozzájárulás szükséges. A fiatalkorú munkavállalókra speciális munkajogi szabályok vonatkoznak. Nem dolgozhatnak éjszaka, nem rendelhető el számukra túlóra, és a pihenőidőre is szigorúbb előírások érvényesek.

A napi munkaidő legfeljebb nyolc óra lehet, két munkanap között legalább 12 óra pihenőidőt kell biztosítani. Négy és fél óránál hosszabb munkavégzés esetén legalább 30 perc, hat órát meghaladó munka esetén pedig minimum 45 perc szünet jár.

JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 63 632 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől a K&H Bank (THM 10,82%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A diákokat ugyanúgy megilleti a minimálbér és a garantált bérminimum, mint bármely más munkavállalót. 2026-ban a minimálisan fizethető órabér bruttó 1856 forint. Azokban a munkakörökben, amelyek középfokú végzettséget vagy szakképzettséget igényelnek, legalább bruttó 2145 forintos órabért kell fizetni. A szakértők szerint ha ennél alacsonyabb órabért kínálnak, az már önmagában figyelmeztető jel lehet.

Az iskolaszövetkezeten keresztül dolgozó diákok számára további előny, hogy a munkabért nem terheli a 18,5 százalékos társadalombiztosítási járulék. Emellett a 25 év alattiak személyijövedelemadó-kedvezményt is igénybe vehetnek, amely 2026-ban havi 715 765 forintos jövedelemhatárig érvényes.

Egyre több szülő segít munkát találni gyermekének

A diákmunkapiacon egyre erősebb tendencia, hogy a szülők saját munkahelyükön keresnek nyári munkalehetőséget gyermekeik számára. A fiatalok így ellenőrzött környezetben szerezhetnek első munkatapasztalatot, miközben olyan feladatokba kapcsolódhatnak be, mint az adatrögzítés, a csomagolás, a leltározás vagy egyéb kisegítő munkák.

A szakértők szerint ez a megoldás mindkét fél számára előnyös lehet. A szülők biztonságos környezetben tudhatják gyermekeiket, a cégek pedig a nyári szabadságolások időszakában plusz munkaerőhöz jutnak. A korán megszerzett munkatapasztalat hosszabb távon is előnyt jelenthet a fiatalok számára. A munkáltatók ugyanis gyakran későbbi gyakornoki vagy akár teljes állású munkatársként is számolhatnak azokra a diákokra, akik már tanulmányaik alatt bizonyítottak.

Címkék:
hrcentrum, minimálbér, vendéglátás, diákmunka, nyári szünet, kereskedelem, szerződés, diákok, fiatalok, szülők, 2026,