Jeki Gabriella • 2025. július 16. 18:58
Magyarországon egyszerre nőtt a foglalkoztatottak és a munkanélküliek száma – elsőre ellentmondásosnak tűnik, mégis ezt mutatják a legfrissebb statisztikák. A Portfolio szerint 2025 elején közel 400 ezren vallották magukat munkanélkülinek, ami jóval magasabb a hivatalos adatoknál. További érdekességek és rejtett ellentmondások a NAPICSÁRT friss videójában is előkerülnek.
A munkanélküliség kérdése továbbra is komoly társadalmi és gazdasági kihívásokat rejt Magyarországon. Bár elsőre ellentmondásosnak tűnhet, a legfrissebb adatok szerint májusban egyszerre emelkedett a foglalkoztatottak és a munkanélküliek száma. A NAPICSÁRT aktuális adásában ennek a látszólagos paradoxonnak jártunk utána, és azt is megvizsgáltuk, hányan vannak, akik már legalább egy éve próbálnak elhelyezkedni – eddig sikertelenül.
A Központi Statisztikai Hivatal 2025. március és május közötti adatai alapján 212 ezer fő volt a munkanélküliek száma Magyarországon, ami 4,3%-os munkanélküliségi rátát jelent. A nemek közötti megoszlás szerint a férfiaknál 117 ezer, míg a nőknél 95 ezer fő volt érintett. Ezek a számok azonban önmagukban nem árulják el a teljes képet: a hosszabb távon állást keresők helyzete különösen aggasztó.
Foglalkoztatottsági adatok: kevesebben dolgoznak, mint tavaly
A foglalkoztatottsági mutatók sem festenek túl biztató képet. A KSH adatai szerint a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 673 ezer fő volt, ami 38 ezerrel kevesebb, mint egy évvel korábban. A csökkenés mindkét nemet érintette: a férfiaknál 18 ezerrel, a nőknél 20 ezerrel esett vissza a foglalkoztatottak száma. Ezzel párhuzamosan a regisztrált álláskeresők száma 223 ezer főre csökkent, ami elsőre pozitív hírnek tűnhet, de a háttérben komoly strukturális problémák húzódhatnak.
A NAPICSÁRT műsorban arra is kitértünk, kik azok, akik már legalább egy éve keresnek munkát – gyakran hiába. Az Eurostat adatai szerint az EU átlagában a tartós munkanélküliségi ráta 1,9%, míg Magyarországon ez a szám 1,5%. Ez azt jelenti, hogy bár hazánk kissé az uniós átlag alatt van, még mindig több tízezer emberről beszélünk, akik hosszú hónapok óta próbálnak visszatérni a munka világába, kevés sikerrel.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Számok, chart-ok, érdekességek a Pénzcentrum YouTube-csatornáján
Ha érdekel, miről mesélnek a számok, iratkozzatok fel a Pénzcentrum YouTube csatornájára. A NAPICSÁRT hetente többször - hétfőn, szerdán és pénteken - friss adatokkal, érdekes témákkal, és olyan nézőpontokkal jön, amik segítenek jobban átlátni, hogyan változik a világ körülöttünk, és benne mi magunk is.