Szabályosan menekülnek a magyar munkaerőpiacról a fiatalok: mit tudhatnak?

Pénzcentrum2023. december 5. 18:43

Négyből három 16 és 24 év közötti magyar fiatal gondolja úgy, hogy pályakezdőként nem könnyű manapság elhelyezkedni – derül ki egy friss, reprezentatív kutatásból. A válaszadók közül minden második külföldön képzeli el tíz év múlva aktuális munkahelyét, az olyan globális problémák, amilyen a klímahelyzet, a járványok vagy a háborúk pedig lényegesen kevésbé aggasztják őket, mint saját anyagi helyzetük.

Jelentősen eltérnek a hazai iskolarendszerben megszerezhető készségek attól, amire a fiatalok tapasztalatai alapján a munkaerőpiacon szükség van – állapítja meg az általános és középiskolás fiatalok, valamint fiatal felnőttek jövőtudatosságának, ezen belül kiemelten a pénzügyi ismereteinek fejlesztésére létrehozott OTP Fáy Alapítvány friss, reprezentatív felmérése. A 16 és 24 év közöttiek körében az Impetus Research által végzett kutatás egyik fontos eredménye, hogy a felsőfokú intézményben tanulók esetében közel fele arányban (48%) már megélhetési szükséglet a munka.

Ezzel megegyező az aránya azoknak, akik szerint az iskolában tanultak inkább csak kis mértékben vagy semennyire nem segítenek munkát találni, és ezzel el is jutottunk a kutatás másik kardinális megállapításához: a válaszadók háromnegyede (76%) gondolja úgy, hogy a pályakezdőknek nincs könnyű dolga manapság elhelyezkedni. Ennek okai között szerepel, hogy a fiatalok meglátása szerint a munkaadók nem szívesen alkalmaznak pályakezdőket, a fiatalok sokszor nem szereznek megfelelő végzettséget, és úgy általában nincs elég munkalehetőség. Az utóbbival kapcsolatos félelmek – a saját anyagi helyzetük, valamint az ezzel összefüggő lakhatási ügyek mellett – uralják a 16-24 évesek aggodalmainak képzeletbeli dobogóját, amelyre az olyan globális problémák, amilyen a klímahelyzet, a járványok vagy a háborúk, egyáltalán fel sem fértek.

A kutatás cáfolja azt a közhiedelemben gyakran felbukkanó állítást, miszerint különórák nélkül nem lehet jó eredményt elérni az iskolában, ugyanakkor megerősíti, hogy a fiatalok nem érzik azt, hogy az oktatási rendszer motiválná a tanulókat a jó teljesítmény elérésére. A felmérésből az is kiolvasható, hogy a 16 és 24 év közöttiek ezzel együtt is inkább elégedettek a hazai oktatással: az alapfokú oktatással 57, a középfokúval 65, míg a felsőfokúval 80 százalékuk volt inkább vagy teljesen elégedett.

Majdnem minden második megkérdezett (45%) szeretne felsőfokú végzettséget szerezni, ami lényegesen magasabb arány, mint a jelenlegi 30-39 évesek között mért (33%). Az új ismeretek megszerzése amúgy is kiemelt szerepet kap az életükben: 83 százalékuk tartja fontosnak, hogy az iskola elvégzése után is képezze, fejlessze magát.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Azok közül, akik már dolgoznak, minden harmadik (34%) munkahelyet váltana, és minden második válaszadó (48%) nyilatkozott úgy, hogy inkább más típusú munkát végezne, mint ami jelenleg a feladata. Miközben a technológiai fejlődés 57 százalékuk szerint inkább javítja az elhelyezkedési esélyeiket, meghökkentő, hogy 15 százalékuk egyáltalán nem hallott a mesterséges intelligenciáról. Akik viszont igen, ők többségükben azt vallják: az AI segít a tanulásban, könnyű használni és érdekes.

Címkék:
hrcentrum, munkahely, munka, fiatal, kutatás, állás, fiatalok, munkahely váltás,