Nesze neked státusztörvény: kiábrándult tanárokra vadászik a hazai nagyvállalat

Pénzcentrum2023. július 4. 16:04

Megszavazta a parlament a sokat kritizált státusztörvényt, melyet sok tanár és a szakszervezetek is elfogadhatatlannak tartanak. Éppen ezért várhatóan több pedagógus is beadja a napokban a felmondását, de várhatóan nem lesznek sokáig munkanélküliek, hiszen már egy nagyvállalat is számol velük: konkrét  pedagógus átképzési programot hoztak létre nekik.

Ma megszavazta a parlament a sok tiltakozást kiváltó státusztörvényt, mely a pedagógusok jogállását szabályozza. A jogszabály korábban több kritikát kapott, hiszen amellett, hogy a pedagógusok béremeléséről rendelkezik, több területen is csorbítja az önállóságukat. Elfogadását több tüntetés előzte meg, a folyamatos egyeztetésekkel valamennyit puhult is a törvény, ugyanakkor a pedagógus szakszervezetek továbbra is elfogadhatatlannak tartják.

Jellemző a csalódottság a szakmán belül, tiltakozásképpen sok pedagógus tett ígéretet arra, hogy letétbe helyezi a felmondását, sőt, a Pedagógusok Szakszervezetének is fut egy ilyen kampánya, és folyamatosan jönnek a hírek, hogy az ország legjobb gimnáziumaiban sorra mondanak fel a tanárok.

Sokáig biztosan nem lesznek álláskeresők, szinte azonnal el tudnak helyezkedni, hiszen egy magyar nagyvállalat már komplett toborzási kampányt indított, hogy megszerezze ezeket a szakembereket:

Bizonytalan a jövője a pedagógus pályán? Megbecsülésre és elismerésre vágyik? Gondolkozik, vagy már döntött is a váltásról?

 - szúrtuk ki több helyen is az álláshirdetést. Az AEGON Magyarország Általános Biztosító Zrt. Pedagógus átképzési programot hirdetett, melyben személyre szabott mentori támogatással és 1 éves hivatásindító támogatással várják pedagógusok és ex-pedagógusok jelentkezését az ország számos pontján működő irodáiba.

Stabil, multinacionális vállalati hátteret, támogató munkakultúrát, igényes, professzionális munkakörnyezetet és nemzetközi hátterű képzési- és mentori rendszert kínálva, gyakorlatilag mindent, amit eddigi pályájukon nem kaptak meg, plusz versenyképes javadalmazást. Cserébe a cég pénzügyi termékeit kell értékesíteniük, jellemzően biztosításokat.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Gyakorlott, több éve a pályán lévő pedagógusoknál jobb munkaerőt ma kb. lehetetlen találni az országban: diplomások, beszélnek idegen nyelveket, kommunikációs képességeik biztosan fejlettek, a fellépésükkel sem lehet gond, hiszen naponta több száz gyerek, vagy éppen kamasz elé állnak ki, és nagy eséllyel nyitottak a tanulásra, az új ismeretek elsajátítására.

A hirdetésben megjegyzik, hogy a gazdasági, matematikai végzettség előnyt jelent, de nem feltétel, tehát bármely szakosok jelentkezését várják.

Címkék:
aegon, pedagógus, parlament, magyar, ország, tanárok, nagyvállalat, szakszervezetek, pedagógusok,