Kimondta a bíróság: mukahelyi balesetnek számít, ha home office-ban megsérül valaki

Pénzcentrum2021. december 10. 13:15

Az ágyából tartott az íróasztala felé reggel egy német férfi, amikor elesett és súlyos sérüléseket szenvedett. Mivel home office-ban dolgozott, igényt tartott a munkahelyi biztosítás kártérítésére, amit nem akartak neki kifizetni. Végül a németországí bíróság kimondta, hogy az ágytól az otthoni munkaállomásig vezető első út bizony "munkába menetnek" számít, és kiterjed rá a biztosítás.

Döntött a német bíróság annak a férfinak az ügyében, aki home office-ban kezdett volna dolgozni, ám közben súlyosan megsérült. A Guardian beszámolója szerint nem állt meg az az érvelés a bíróságon, hogy a dolgozó ágya és az asztala között csak pár méter van: gyakorlatilag "munkába menet" sérült meg, még akkor is, ha eközben nem hagyta el a lakást.

Első körben a lap szerint a munkáltató megtagadta, hogy kifizesse a munkahelyi biztosítás szerint járó térítést, amivel első körben két alsóbb szintű német bíróság is egyetértett. Végül a szövetségi szociális bíróság megállapította, hogy az első reggeli út az ágyból a home office-ba munkába menetelnek számít, érvényes rá a biztosítás is.

A bíróság hivatalos döntése szerint „a felperes munkahelyi balesetet szenvedett, amikor reggel az otthoni irodába vezető úton elesett”, a távoli munkaállomása is a munkahely részének tekinthető. 

Címkék:
biztosítás, baleset, munkahely, home office, bíróság, biztosító, ítélet, munkahelyi baleset, kártérítés,