Egyre súlyosabb a tanárhiány: a nemzetgazdasági alapbért egy pedagógus 61 éves korára éri el

Pénzcentrum/InfoRádió2021. október 29. 15:32

Borúlátó az egyre súlyosbodó tanárhiány miatt a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke. Horváth Péter szerint kevés a 10 százalékos béremelés, a végzett pedagógusok sem biztos, hogy a szakmában maradnak.

Nem jellemzőek a gimnáziumokban a koronavírusos megbetegedések, a szakképző iskolákban egy picivel több esetet regisztráltak - mondta az InfoRádiónak Horváth Péter, a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke. Most azonban aggodalomra adhat okot, hogy a vírus ismét egyre inkább jelen van, elsősorban az alsóbb éfolyamokon, illetve az óvodákban – tette hozzá.

Az elnök, aki a győri Révai Miklós Gimnázium igazgatója is ismertette, náluk az elmúlt két hónapban egyetlen megbetegedés történt a 800 diák közül, és a 35 fős osztályból összesen hét tanulót kellett karanténba küldeni. Ez lényeges változás tavalyhoz képest, hiszen akkor komplett osztályokat kellett karanténba tenni egy-egy fertőzés esetén. Horváth Péter minden 12 évesnél idősebb diákot arra bátorít, hogy lehetőség szerint oltassa be magát:

látszik a statisztikai adatokból, hogy a középiskolák döntő részében nem kellett semmilyen drasztikus lépést tenni, és lényegesen kevesebb a megbetegedés.

Az általános iskolákban és az óvodákban viszont láthatóan felütötte a fejét a vírus, és egyre több osztály kerülhet karantéba, vagy szorulhat tantermen kívüli munkarendre – tette hozzá az elnök.

A tanárhiányról elmondta, hogy a természettudományok és az informatika van a leggyengébb pozícióban, és ezen a területen nem várható változás. A kémia vagy fizika tanárok átlagéletkora magas, és gyakorlatilag nem indultak új képzések, nincs utánpótlás. Horváth Péter borúlátó, mert a végzett tanárok is sok esetben nem maradnak a pályán.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Az NPK elnöke nem túlzottan örült a 10 százalékos béremelésnek, mert a minimálbér legalább 20 százalékkal emelkedik majd, más szektorok elszívó hatása miatt még nehezebb lesz a pályán tartani a kollégáit. Súlyos gond, hogy a tanári béreket nem kötik a minimálbérhez, és már évek óta nem követi az inflációt sem. Ezért a szakszervezetek 100 százalékos alapilletmény-növekedést kérnek, mert ez biztosan vonzóvá tenné a pályát.

A nemzetgazdasági átlagbért, ami 440 ezer forint körüli összeg, egy pedagógus az előmeneteli rendszerben, 61 éves korára éri el

- húzta alá.

Címkék:
fizetés, járvány, béremelés, pedagógus, vírus, koronavírus, tanárok, karantén, tanárhiány, pedagógus béremelés,