Több ezer munkahelyet féltenek a vasutasok: aggódnak a szakszervezetek

Pénzcentrum2020. február 3. 17:32

Feladni kényszerülhet egyik legfontosabb tevékenységét a legnagyobb magyar vasúti árufuvarozó cég, a Rail Cargo Hungaria Zrt., és ezzel több ezer ember munkahelye is veszélybe kerül, amennyiben a kormány nem teljesíti a tavaly kötött stratégiai megállapodásban vállalt támogatást - áll a Vasutas Szakszervezet és a VDSZSZ Szolidaritás hétfői közleményében. Az RCH esetleges kivonulása az "egyes kocsi" fuvarozásból, közvetve a teljes hazai vasút működésére is veszélyt jelent - írja közös közleményében a vasútnál működő két nagy szakszervezet.

Hiába ígérte a kormány, eddig egyetlen fillért sem fordított a hazai vasúti árufuvarozás egyik legfontosabb alaptevékenységének, az úgynevezett egyes kocsi forgalomnak - amelyet a számtalan vasúttársaság közül egyedül az RCH végez - a megmentésére. A teheráruk állomásonkénti összegyűjtését - ezt nevezi a szakma egyes kocsi forgalomnak - mintegy közszolgáltatási feladatként végzi megalakítása óta az RCH. A tevékenység magas költsége és az ezzel szemben álló alacsony fedezet - a tavaly aláírt RCG-Magyar Állam stratégiai megállapodásban foglalt támogatás nélkül - több milliárd forintos veszteséget okoz a társaságnak - írja a Vasutasok Szakszervezete és a VDSZSZ Szolidaritás közös közleményében.

Annak ellenére, hogy a stratégiai megállapodásból egyértelműen kiderül: az ágazat biztonságos fennmaradásához szinte nélkülözhetetlen ennek a tevékenységnek a támogatása, úgy tűnik, az illetékesek nem vették komolyan az RCH jelzését. A szakszervezetek azért foglalkoznak ezzel a témával kiemelten, mert amennyiben a cég nem végzi ezt a hazai kis- és középvállalkozások működéséhez is fontos tevékenységét, az ágazatban akár kétezer vasutas - az RCH munkavállalóin kívül mozdonyvezetők, tolatásvezetők, kocsirendezők, járműkarbantartók, stb. - válhat munkanélkülivé.

A szakszervezetek ezért most az eddigieknél is hangosabb riasztásba kezdenek, kongatják a vészharangot, amely hamarosan magától is megszólalna - írják. Az ugyanis, ha az RCH felhagyja ezt a nemzetgazdaság számára is fontos tevékenységét, a teljes hazai vasúti közlekedésre kedvezőtlen hatással lesz.

Az egyes kocsi forgalom felszámolásával drasztikusan megnőhet a közúti forgalom - miként ez történt a Ro-La vonatok megszüntetése nyomán is -, évente 400 ezer teherautó zúdulhat az utakra, amely elképzelhetetlenül nagy terhet jelentene a hazai úthálózatra és a környezetre is. Ez viszont a klímavédelmi programmal is szembemegy - érvelnek a szakszervezetek. Kiemelték: a közúttal kapcsolatos adóbevételek növekedése mellett több járművezetőre is szükség lesz, s nagy valószínűséggel állandósulhatnak a közlekedési dugók, több lesz a közúti baleset, s évente 2,3 millió tonnával több veszélyes árut szállít majd közúton összesen 60-80 ezer tartályos kamion.

Az egyes kocsi forgalom esetleges megszűnése azonban a vasúti piac szereplői mellett a magyar államra, önkormányzatokra, a kkv-kra és a fuvaroztatókra egyaránt jelentős negatív hatást gyakorolna. A szakszervezetek felhívják az illetékesek figyelmét: gyors segítségre van szükség addig, amíg nem késő. A példa adott, hiszen Ausztriában létező rendszert kellene meghonosítani hazánkban is. Attól kezdve, hogy az említett tevékenység megszűnik, feleslegessé válnak a rendező-pályaudvarok is, márpedig ezek bezárása visszafordíthatatlan folyamatot indít el.

A cargósok arra is felhívják a figyelmet, hogy ennek a veszteséges, valójában közszolgáltatási szegmensnek a fenntartása támogatások nélkül, a bérezés terén is behozhatatlan hátrányba hozza a céget.

Update:

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A szakszervezetek reggeli közleményére reagált a Rail Cargo Hungaria, a cég kiemeli, hogy az egyes kocsi fuvarozást a piacvezető vasútársaság országos lefedettséggel fenntartja, és ennek a közszolgáltatás jelleggel végzett tevékenységének a veszteségeit több mint egy évtizede más, gazdaságos folyamatainak eredményéből finanszírozza.

Az utóbbi időszakban különösen kedvezőtlenné vált külső gazdasági körülmények következtében azonban elapadtak a versenypiacon működő társaság számára az évi mintegy 12 millió tonna volumenű egyes kocsi fuvarozás belső támogatásához szükséges bevételi források, ezért azt önerőből nem fogja tudni fenntartani.

Az egyes kocsi fuvarozás állami támogatási rendszerének hazai bevezetése érdekében a HUNGRAIL Magyar Vasúti Egyesülettel közösen javaslatot dolgozott ki. Az Európai Unió az egyes kocsi és a konténerfuvarozást kifejezetten támogatandónak tartja. Az RCH az elkészült javaslat megvalósítása érdekében szorosan együttműködik az Innovációs és Technológiai Minisztériummal.

Amennyiben az állami támogatási rendszer nem valósul meg, az RCH felméri az üzemeltetés hatékonyságjavításának, valamint kereskedelmi portfóliójának további optimalizálásának lehetőségeit. A társaság ezekről folyamatosan egyeztet a szakszervezetekkel, és továbbra is eltökélt abban a tekintetben, hogy munkavállalói számára megőrizze a stabilitást - zárul a cég közleménye.

Címkék:
hrcentrum, vasút, szakszervezet, szakszervezetek, munkahelyek, vdszsz, tolatás, vasutasok szakszervezete, mozdonyvezetők szakszervezete,