8 általánossal is 300 ezret kershetsz: nem vicc, mutatjuk a hirdetést

Pénzcentrum2019. november 17. 07:01

Csupán 8 általánost kérnek két álláshirdetésben, amelyekben a Magyar Posta keres kollégákat: a sofőr állások elég jól fizetnek, akár nettó 300 ezret is meg lehet keresni, plusz cafeteria és egyéb bónuszok.

Elég jó fizuval, és különféle bónuszokkkal toboroz dolgozókat a Magyar Posta. A Pénzcentrum most egy hirdetési újságban találta meg az állami cég két felhívását is. Az egyikben kiemelt logisztikai csomagkézbesítőt kersnek: a feladat, ahogy a pozició neve is mutatja, csomagok kézbesítése 3,5 tonna alatti gépkocsival. Nem várnak el magas végzettséget a jelentkezőktől, konkréta 8 általános is elég, ellenben elvárják a B-kategóriás jogosítványt - ami azért érthető. Ezeken felül csak egy erkölcsi bizonyítvánnyal kell rendelkezni.

Ha valaki sikersen abszolválja az interjút, és felveszik, akkor bruttó 370 ezer forintos fuizetéssel kezdhet a Postánál - ez kedvezmények és egyebek nélkül nettó 245 ezer forint körül van. Erre jönnek még a pótlékok és az "ösztönző", ezek összegét nem részletezi a hirdetés. És a hatodik hónaptól már jár a cafeteria is, erről sem írják, hogy mennyi. Több telephelyre is keresnek embereket, főképpen a Pest megyei régióba és Budapestre.

Jóval többet lehet keresni kiemelt gépjárművezetőként. Ebben a pozicióban a gépjárművet kell a "rendeltetésszerű helyére vezetni", küldeményeket szállítani és átvenni. Diploma, érettségi ide sem kell, elég a 8 általános, azonban már C-s jogsi az elvárás, EÜ-2 orvosi alkalmasság, PÁV III, GKI kártya és digitális tachográf kártya is kell. Valamint emelőhátfal kezelői képesítés is jól jön, és persze az erkölcsi bizonyítvány.

A kiemelt sofőrök jobban is keresnek, mint a csomagkézbesítők: ők bruttó 450 ezer forintos havi bérrel kezdenek, ami nettóban kedvezmények nélkül kb. 300 ezerre jön ki. Plusz a fentebb már emlegetett pótlékok, és a 6. hónaptól jár a cafeteria is. Ugyanúgy több telephelyre is lehet jelentkezni, Buapesten és Pest megyében.

Tombol a munkaerőhiány

Az utóbbi időben rendre kapnak szárnyra hírek a postai munkaerőhiányról: októberben a HelloVidék szedte össze, melyik településeken a legrosszabb a helyzet. akadnak olyan települések, ahol a lakosoknak maguknak kell bemenniük a leveleikért, mert nincs kézbesítő, aki kivinné őket. Ilyen például Rajka is, ahol emiatt kígyózó sorokban vártak a helyiek ügyük intézésére. Mindez az ablak mögötti dolgozók munkáját is jócskán megnehezíti, amely további kapacitásproblémákat okozott. A hírek szerint az is előfordul, hogy hét közben hosszabb-rövidebb időre kénytelenek bezárni a rajkai postahivatalt, mivel az ott dolgozók is besegítenek az elmaradt levelek kihordásában.

A posta egyébként Magyarország egyik legnagyobb vállalatcsoportja és foglalkoztatója, mintegy 30 000 munkavállalóval, 2700 szolgáltatóhellyel, 350 mobilposta járattal, 3000 darabos gépjárműflottával, kiterjedt logisztikai hálózattal rendelkezik. A vállalat szerint nagyjából egy százalékos a munkaerőhiány.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Ezért nem mennek postásnak

A szakszervezeti vezető szerint főként a fizetések miatt nem vonzó a postás karrier, a meghirdetett állásokra pedig sokszor nem is jelentkezik senki. Tóth Zsuzsanna, a Postás Szakszervezet elnöke hozzátette, hogyha valaki mégis munkába áll, hamar rájön, hogy kevés pénzért kell sok munkát elvégeznie. A fluktuáció éppen ezért nem kevés: a cég humánerőforrás-főigazgatója tavaly elárulta a Pénzcentrumnak, hogy évente nagyjából 20 százalékos fluktuációt tapasztal a vállalat, ezt azonban nem tartják soknak. A legtöbb vállalatra jellemző, hogy a friss kollégák körében a legmagasabb lemorzsolódás, nincs ez máshogy a Magyar Postánál sem.

Vannak azonban olyan területek is, amelyeknél magasabb fizetéseket lehet elérni, ezekhez rendszerint középfokú vagy felsőfokú végzettség szükséges. A Pénzcentrum tavalyi interjúja szerint akkor még 193 ezer forint volt a kézbesítők fizetése, azonban a Postán belül összesen 250 ezres munkabért vihettek haza a dolgozók. Ez az átlagfizetés idén már valószínűleg magasabb, ugyanakkor a Magyar Posta Zrt. humánerőforrás főigazgatója azt mondta a fizetésekről, hogy az alapbérek nem publikusak, és mivel sok mindentől függ a fizetés mértéke, ez a szenzitív adat mindenkinek a saját személyes információja marad.

Címkék:
hrcentrum, posta, munkabér, sofőr, munka, álláshirdetés, postás, posta béremelés,