Ilyen segítségre számíthatnak az anyák, ha visszatérnek a munka világába

Pénzcentrum2019. szeptember 27. 18:02

Az elmúlt évek sikerei után negyedszer is meghirdeti a Morgan Stanley Budapesten a Return to Work - Lendülj újra munkába! programot, amely legalább két év kihagyás után segít visszatérni a munkaerőpiacra. A tizenhat hetes programra november 10-ig lehet jelentkezni.

"Miután az elmúlt három évben több százan jelentkeztek a Return to Work programra, nem volt kérdés, hogy idén is megpróbálunk minél több szakember számára lehetőséget biztosítani pályafutásuk újrakezdésére" - mondta el Fremda Balázs, a cég budapesti irodájának HR vezetője. 

Nagy büszkeség számunkra, hogy a 2016-os indulás óta számos szakember vett részt a programban, és sokan közülük azóta is a Morgan Stanley budapesti irodájában dolgoznak. Vannak, akik gyermekvállalás után álltak újra munkába, esetleg egészségi vagy családi okok miatt távolodtak el a munkaerőpiactól, sőt olyanok is, akik a nyugdíjba vonulás után döntöttek úgy, hogy újra kamatoztatják tapasztalatukat. A program mindannyiuk számára jelentős segítséget nyújtott, hogy zökkenőmentesen térjenek vissza a munkaerőpiacra, felfrissítsék szakmai tudásukat, aktiválják esetlegesen passzívvá váló nyelvtudásukat, esetleg egy teljesen új területen próbálják ki magukat.

A program 6 évvel ezelőtt indult New York-ban, mára pedig kilenc különböző városban, köztük Budapesten is sikeresen működik. A kezdeményezés hatékonyságát jól mutatja, hogy globálisan a résztvevők több mint 60%-a program befejezése után is a Morgan Stanleynél maradt. A 16 hetes Return to Work program 2020. február 24-én indul és június 12-ig tart a vállalat budapesti irodájában. A programról tovább információt szerezni és arra jelentkezni a www.morganstanley.com/returntowork honlapon lehet 2019. november 10-ig.

Időt adnak a szakmai önbizalom visszaszerzésére

A résztvevők fokozatosan térnek vissza a "szakmai mélyvízbe". A program során a munka mellett számos képzésen vesznek részt. Ilyenek a munka és a magánélet egyensúlyára vagy időmenedzsmentre fókuszáló képzések. Lesznek csoportos és az önbizalom növelésére irányuló foglalkozások. A korábbi években egy interaktív LinkedIn prezentáció során a személyes márkaépítésről is tanulhattak a résztvevők. Ezen felül angol oktatáson is részt vesznek, amely kiterjed a telefonos és e-mail kommunikáció erősítésére, valamint prezentációs készségek fejlesztésére is. Mindeközben folyamatos visszajelzést kapnak mentoraiktól, akik akár szakmai, akár személyes jellegű kérdésekben is igyekeznek segítséget nyújtani. Lehetőség nyílik majd találkozni és tanácsokat kérni korábbi részvevőktől, illetve közös reggeliken részt venni magas beosztású vezetőkkel a vállalat különböző részlegeiből. A résztvevők a Csodavár játszóházban önkéntes munkával eltöltött napon belekóstolhatnak a Morgan Stanley "giving back" filozófiájába is, melynek lényege visszaadni valamit a vállalatot befogadó közösségnek.

Kik jelentkezhetnek?

A Return to Work program olyan angolul beszélő szakemberek jelentkezését várja, akik legalább két éve megszakították pályafutásukat, de szeretnének visszatérni a munka világába - akár heti 30 órás részmunkaidőben is. Mivel a Morgan Stanley budapesti irodájában főként informatikai, matematikai modellező, kockázatelemző és pénzügyi területekre keresnek munkatársakat, hasznos az informatikai, matematikai vagy gazdasági tapasztalat. Ugyanakkor a Morgan Stanley minden területről vár kollégákat - a program számos korábbi résztvevője teljesen más háttérből érkezve indított sikeres karriert a Morgan Stanley-nél. 

"Minden nap tanulhatok valamit"

"A Return to Work lehetőséget adott rá, hogy egy olyan új munkakörben kezdhessem újra szakmai életemet, ahol felhasználhatom korábbi tapasztalataimat, de új dolgokat is megtanulhatok" - mondta el Makatura Boglárka, aki kisfia születése után három évig otthon volt. Ma projektmenedzserként dolgozik a Morgan Stanley technológiai részlegén, ahol hardverfrissítésekkel foglalkozik. 

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nagyon vonzónak találtam, hogy valódi munkát végezhettem, miközben rengeteg hasznos képzésen vehettem részt. Értékes eleme volt a programnak az is, hogy különböző háttérből érkezett emberekkel dolgozhattam együtt, és sokat tanulhattam tőlük. Ez ráébresztett, hogy milyen sokat nem tudok még, és milyen fontos, hogy minden nap tanuljak valami újat.

"Kétszer is lemondtam az interjút, mielőtt bele mertem vágni"

Bakonyi-Lévai Mariann négy és fél év szülési szabadság után tért vissza a munka világába. Korábban egy piackutató cégnél dolgozott, így a Return to Work nemcsak újraindította pályafutását, de egy új irányba is állította, hiszen jelenleg projektmenedzserként dolgozik a Morgan Stanley kockázatkezelési részlegénél. 

A program alatt mindig azt éreztem, hogy fontos vagyok a vállalat számára, és ami még fontosabb, teljes értékű munkavállalóként kezeltek

- mondta el Mariann. - "Azt tanácsolom a jövőbeli résztvevőknek, hogy bátran vágjanak bele! A több éves kihagyás és a Morgan Stanley hírneve miatt annyira bizonytalan voltam magamban, hogy kétszer is lemondtam az interjút, de aztán a HR osztályról felhívtak, és meggyőztek, hogy jöjjek be. Később olyan munkatársakkal találkozhattunk, akik hasonló cipőben jártak, mint én, és rengeteg támogatást kaptunk."

Címkék:
hrcentrum, karrier, munkahely, gyes, munka, szülő, anya, gyermeknevelés, morgan stanley, anyaság, időmenedzsment,