Kifakadt a MÁV-vezér: elégedetlen az utastájékoztatással

Pénzcentrum2019. szeptember 20. 10:00

 Nem elégedett az utastájékoztatás színvonalával a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója. Homolya Róbert elmondta: a társaságnál már létrehoztak egy havária-központot. Közölte azt is, hogy nincs szó létszámleépítésről a vasúttársaságnál.

Homolya Róbert az InfoRádió Aréna című műsorában arról beszélt: a társaságnál már létrehoztak egy havária-központot, 5 perccel nagyobb késésnél már innen igyekeznek tájékoztatni az utasokat. A MÁV vezetője jogosnak nevezte az információszolgáltatást érő kritikákat. Közölte: új utastájékoztatási szemléletre van szükség.

Beszélt arról is, hogy az utasszám-növekedéshez versenyképesebb vasúti szolgáltatásra van szükség, ezt egyebek mellett pontosabb menetrenddel, több P+R parkoló létesítésével, a jegyvásárlási szolgáltatások korszerűsítésével kívánja elérni a MÁV Zrt.

Nincs szó létszámleépítésről a vasúttársaságnál, nagyjából ezer fős a létszámhiány a cégnél, a betöltetlen álláshelyek száma tavalyhoz képest csökkent. Hozzátette: automatizálással bizonyos területeken lehet munkahelyeket kiváltani, példaként említette a forgalomirányítást. A vasúttársaság vezetője kiemelte, hogy generációs probléma is fennáll a cégnél, vagyis öregszik a vasutas-társadalom, sokan mennek nyugdíjba.

Homolya Róbert az utóbbi napok vonatkéséseit, járatkimaradásai azzal indokolta, hogy a szerelvények átlagéletkora 30-40 év.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Hangsúlyozta: ahhoz, hogy a MÁV versenyképes legyen, invesztálni kell pályafelújításba, a vasúti kocsik, szerelvények korszerűsítésébe, ezek révén a menetrend fenntarthatóságába.

Címkék:
MÁV, vonat, munkaerőhiány, vonatok, vonatkésés, forgalomirányítás,