Forrás Dávid • 2017. augusztus 30. 15:10
Újabb, járműre ragasztott BKV-s álláshirdetésre lettünk figyelmesek tegnap, ezúttal is sofőrt keres a közlekedési vállalat. A korábbiakhoz viszonyítva ugyanakkor fontos különbség van a jelentkezési feltételeket illetően, melynek köszönhetően sokkal több jelentkező akadhat a hirdetésre.
Korábban írtunk már arról, hogy kritikus szinten lehet a sofőrhiány a BKV-nál, a következő években pedig várhatóan csak romlani fog a helyzet az állomány elöregedése, valamint a tervezett metrófelújítás miatt is. Ezzel összecseng, hogy a vállalat újfajta felületeken keres sofőröket.
Tegnap, egy várakozó trolibusz oldalán lévő álláshirdetésre figyeltünk fel a Keleti pályaudvar közelében. Az, hogy ily módon keres sofőröket a BKV, nem számít újdonságnak, hisz korábban már foglalkoztunkegy hasonló hirdetéssel. Akkor autóbuszsofőröket csábítottak 200 ezres nettó fizetésért a vállalathoz, most viszont trolisofőröket keresnek ugyanennyiért.
Ez önmagában még nem tűnik jelentős különbségnek, ám a jelentkezési feltételekben van egy eltérés, melynek köszönhetően jóval többen pályázhatnak erre a pozícióra, mint buszsofőrnek.
"B" kategóriás jogosítványa pedig jóval több embernek van, hisz ezt kell megszerezni a személyautók vezetéséhez, a "C" kategória pedig már teherautókra vonatkozik. A képzés tartama alatt egyébként nem jár a havi 200 ezres nettó, hanem bruttó 160 ezer forinttal kell beérni. Az elvárások és feltételek hasonlóak ahhoz, amit a társaság a buszsofőrjelöltektől vár el, a BKV honlapja szerint.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,62 százalékos THM-el, havi 221 733 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank ahol 6,71%, az UniCredit Banknál 6,78%, az Ersténél 6,82, míg a CIB Banknál 6,89%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A munkakör betöltésének feltételei:
- Betöltött 21. életév,
- minimum 2 éves "B" kategóriás érvényes vezetői engedély,
- szakmunkás bizonyítvány,
- egészségügyi II-es csoportú (jogosítványban 102-es kód) alkalmasság,
- érvényes PÁV II. alkalmasság.
Előnyt jelent:
- "C" vagy "D" kategóriára érvényes jogosítvány,
- műszaki szakirányú szakmunkás bizonyítvány,
- igazolt C, D vagy E kategóriás járművezetői gyakorlat.
A jövőbeni sofőrtől megkívánt képességek, készségek pedig a következők:
- Konfliktuskerülő kommunikációs és
- önálló munkavégző képesség.
A fentiekért cserébe 1 300 forint óránkénti alapbért, minimum 200 ezres havi nettó fizetést, kollektív szerződést, bérpótlékot, cafeteriát és 1+2 fő részére ingyenes utazást kínál a cég, ráadásul szükség esetén még munkásszállást is biztosít. Korábban foglalkoztunk azzal is, hogy ezért a fizetésért miket kell elviselnie a BKV-sofőröknek, ez a cikkünk ide kattintva érhető el.
Érdekes, hogy hazánkban a trolivezetéshez "TR", autóbuszvezetéshez viszont "D" kategóriás jogosítvány szükséges. Megkerestük a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumot, hogy miért kell különböző jogosítvány ezekhez a járművekhez, valamint a BKV-tól is megkérdeztük, hogy miért van különbség aközött, hogy milyen meglévő jogosítványt várnak el a kezdő buszsofőr- és trolivezető-tanulóktól. Amint megjönnek a válaszok, újra foglalkozni fogunk a témával.