Többszörös túljelentkezés van a pesti iskolákban

Pénzcentrum2013. március 27. 14:37

Többszörös túljelentkezés van egyes fővárosi általános iskolákban, mert egy jogszabály-változás miatt hatéves kortól iskolába iratható a gyermek, így a legtöbb iskolában több osztályt indítanak a tervezettnél - közölte a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ vezetője.

Egyes fővárosi kerületekben és az agglomerációban többszörösére nőtt a beiratkozók száma. Van, ahol eddig öt-hat osztály indult, de most továbbiakra van szükség, annyian jelentkeznek - közölte az InfoRádióval a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ elnöke.

Marekné Pintér Aranka az okokról azt mondta: most mennek iskolába azok, akik tavaly még egy évet maradtak az óvodában, valamint a hatévesek is, de az ide beiratkozás után már nem lesz hasonló gond, ezért nem kell módosítani a jogszabályt.

Az elnök kiemelte: kezdeményezték a törvény módosítását, ami lehetővé tenné a fenntartó számára, hogy a törvényben előírt maximális osztálylétszámtól 20 százalékkal eltérhessen, vagyis 32 gyerek legyen 27 helyett.

Fontos, hogy az oktatás minősége ne romoljon - hangsúlyozta Marekné Pintér Aranka, aki szerint az új törvény lehetővé teszi száz tanulónként pedagógiai asszisztens foglalkoztatását, ezzel fokozott figyelem fordítható a nagyobb osztályokban folyó szakmai munkára is.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Az igazgató dönt arról, hogy melyik osztályba melyik tanulót tudja felvenni. Ha nem kerül be a választott intézménybe, akkor a lakóhelyéhez kijelölt körzeti iskolába kell felvenni a gyermeket - fejtette ki.

Címkék:
karrier, általános iskola,