Akik tízmilliókkal tartoznak az adóhatóságnak

Pénzcentrum2011. július 30. 12:32

Frissült az állami adóhatóság által nyilvántartott, 180 napon keresztül folyamatosan fennálló, 10 millió forintot meghaladó adótartozással rendelkező magánszemélyek és egyéni vállalkozók listája. A 2011. június 30-i állapot szerint 3473 magánszemély tartozik, közülük 32-nek még állandó lakcíme sincs.

A NAV feketelistájára azok a magánszemélyek és egyéni vállalkozók kerülhettek fel névvel, lakcímmel és - az egyéni vállalkozók - adóazonosítóval, akik a II. negyedév végén már legalább 180 napja folyamatosan 10 millió forintot meghaladó adótartozással rendelkeztek.

Míg az első negyedév végi listára összesen 3 264 név került fel, addig idén június végére már 3 473, tízmillió feletti tartozás volt a magánszemélyek részéről. Pontos számokat az adóhatóság nem közölt, azonban könnyen kiszámolható, hogy a magánszemélyek legalább 35 milliárd forinttal tartoznak.

Figyelembe véve azonban, hogy sok vállalkozás és magánszemély vélhetően jóval több adótartozással rendelkezik a listára kerülés alsó határánál, a jegyzékekben szereplő adózók összes tartozása a fenti minimális összeget még akár további százmilliárdokkal meghaladhatják. (A pontos számokat azért nem ismerhetjük meg, mivel a hatályos jogszabályok kizárólag a nagy összeggel tartozók nevének, székhelyének/lakcímének és adóazonosítójának közzétételét teszik lehetővé az adóhatóságnak.)

Ismert nevek a feketelistán

Természetesen továbbra is találunk ismert neveket a listán: A Pa-Dö-Dö nevű duóból ismert Lang Györgyi az adótartozással kapcsolatban egy korábbi interjúban elmondta: "Ez egy olyan pénz volt, ami nem az enyém volt: valakinek odaadtam, az visszaadta, az ő részéről elfogadta az adóhatóság, hogy visszaadta nekem, az én részemről pedig belekötött, hogy én nem adtam vissza az eredeti gazdájának. Kész! Tehát én úgy érzem, hogy vétlen vagyok."

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

A tartozók között szerepel Földesi-Szabó László is. A milliárdos gazdasági bűncselekmény miatt elítélt 52 éves alapítványi elnök decemberben sétált ki a bíróságról, ítélethirdetése után. A Nemzeti Nyomozó Iroda célkörözési alosztályának munkatársai azonban májusban elfogták.

Gáspár Győző és felesége, Bea asszony is képviselteti magát a feketelistán. A sztárpár a Pénzcentrum.hu értesülései szerint legutóbb színlelt szerződéssel akarta elkerülni a személyi jövedelemadó bevallását és befizetését.

Címkék: