Elkezdődött: megvonták a cafetériát

Pénzcentrum2011. február 14. 18:02

Körlevelet kaptak a miskolci önkormányzati intézmények, miszerint nem lehet kifizetni a béren kívüli juttatásokat (cafeteria, gépkocsi-átalány). A Borsod Online információi szerint van, aki több ezer forinttól esik el így.

A lap megkérdezte a miskolci önkormányzatot, hogy ennek mi az oka, kiket érint pontosan. Kérdezték továbbá, hogy megkapják-e valamikor a dolgozók az így elmaradt összeget.

"Az úgynevezett munkáltatói döntésen alapuló bérelem kifizetését 1992 óta alkalmazza az önkormányzat. Akkor nagyobb béremelésre volt lehetősége a városnak, de nem tudták minden dolgozó bérét megemelni, így az a döntés született, hogy az így keletkezett bérmaradványt az intézmények megkapják, és dönthettek arról, hogy béren kívüli juttatásként a dolgozók között szétosztják" - válaszolt Dobos Tímea sajtószóvivő. Már 1998-ban is felmerült az önkormányzat részéről, hogy ezt megszünteti, de végül nem nyúltak hozzá.

Csupán adható

Mára olyan helyzetbe került az önkormányzat - magyarázta a szóvivő, hogy döntenie kell: a meglévő munkahelyek megtartása mellett milyen költségcsökkentést hajtson végre a működés biztosítása érdekében. Ezért döntött a keresetkiegészítés ezen formája megszüntetése mellett.

Dobos Tímea megjegyezte, ez nem kötelező kifizetés, csupán adható. Elmondása szerint a keresetkiegészítés lehetőségének visszavonása dolgozónként bruttó 500, 1500 forintot jelent.

JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

"Ez a helyzet cafetériával is. Ebben eltérő az intézményi gyakorlat, sok intézmény ugyanis nem is ad a dolgozójának cafetériát, mióta a személyi jövedelemadó változása miatt 25% adó terheli. 2010-ben a munkáltatói személyi jövedelemadó 63 millió forint volt és ennek döntő része a cafetériához kapcsolódott" - fogalmazott a szóvivő.

 

Címkék: