A felszámolóval mutyizott a csődvállalkozó: 5 évet is kaphatnak

Pénzcentrum2011. február 1. 10:02

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzügyi nyomozói a napokban vádemelési javaslattal fejezték be a nyomozást egy Csongrád megyei cég ügyvezetőjével és a cég felszámolását végző felszámolóval szemben fedezetelvonó csődbűncselekmény megalapozott gyanúja miatt.

A nyomozó hatóság által feltárt adatok alapján megalapozott a gyanú, hogy a felszámolás alatt álló társaság ügyvezetője a felszámoló tudtával, közreműködésével az ésszerű gazdálkodás követelményeivel ellentétes módon a cég vagyonának jelentős részét egy újonnan alapított másik cégébe mentette át.

A felszámolási eljárás alatt a cég tárgyi eszközeinek átjátszására, bérbeadására, biztosíték nélküli kölcsönök nyújtására került sor a cégvezető érdekkörébe tartozó másik társaság javára. Továbbá a cégvezető, szintén a felszámolás ideje alatt, mint magánszemély is kapott kölcsönöket a saját cégétől és azokat nem fizette vissza.

A felszámolás alatt lévő társaság átmentett eszközeinek a felhasználásával az új cég 126 millió forintos árbevételre tett szert, amely a felszámolt cégnél realizálódott volna, ha nem kerül sor az említett pénzügyi manőverekre. A hitelezők jelentős összegű követelésükhöz jutottak hozzá.

"Az elkövetők bűncselekményükért 5 évig terjedő szabadságvesztést kaphatnak" - tájékoztatta a Pénzcentrum.hu-t dr. Sárközi Alexandra, a NAV bűnügyi szóvivője.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

 

Címkék:
csődbűncselekmény,