Délutáni iskola várhat a magyar diákokra?

Pénzcentrum/InfoRádió2010. október 22. 14:02

A kötelező tananyag csökkentését várja az új közoktatási törvénytől a Gimnáziumok Országos Szövetsége. A többletfeladatok elvégzéséhez azonban plusz állami támogatásra is szükség van - mondta az InfoRádiónak Szebeni Tas, a szervezet elnöke. A szövetség álláspontja szerint emellett több fizetett iskolai időt kell adni a tanároknak, amikor nem feltétlenül tanóra keretében, akár délután is, de foglalkozhatnak a tanulók nevelésével, képességfejlesztésével.

A kötelező tananyag csökkentése csak a tantervi rendszer újragondolása után lehetséges - jelentette ki a Gimnáziumok Országos Szövetségének elnöke.

Szebeni Tas felhívta a figyelmet arra, hogy ma még több olyan tantárgy van, mint például az egészségnevelés, vagy a fogyasztóvédelem, amelyek nem kerültek be a rendszerbe. Kérdéses, hol lesz az ilyen tárgyak helye, ezt mindenképpen át kellene gondolni - figyelmeztetett a szakember.

Az elnök szerint bizonyos tantárgyi körökben csak központilag lehet óraszámot csökkenteni.

A szövetség a diákok választható óraszámának tízszázalékos növelését kéri a törvényalkotóktól. Szebeni Tas elmondta, hogy a most érvényes jogszabály két dologban változtatta meg az iskolákra öt-tíz évvel ezelőtt jellemző feltételeket: először a tanulók túlterhelésére hivatkozva maximalizálták azt a tanórakeretet, amit egy diák az iskolában hetente kötelezően kaphat. Ezután, hosszas tárgyalások eredményeképpen engedélyeztek hozzá egy minimális választható plusz keretet. Ráadásul növelték a tanárok kötelező óraszámát is - emlékezetett Szebeni Tas.

Ez az eljárásrendszer a matematikát, az irodalmat és talán a történelmet érintette pozitívan, viszont a természettudományos, illetve a készségtárgyak hátrányba kerültek - jegyezte meg.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A GOSZ javasolja, hogy a készségfejlesztéshez nélkülözhetetlen területek kapjanak teret, ha másképp nem, akkor választható formában. A szövetség álláspontja szerint több fizetett iskolai időt kell adni a tanároknak, amikor nem feltétlenül tanórai keretben, akár délután is, de foglalkozhassanak a tanulók nevelésével, képességfejlesztésével - hangsúlyozta a szakember.

 

Címkék: