Útlevél, jogsi, személyi: fontos változás!

Pénzcentrum/MTI2010. július 14. 13:02

Július közepétől sms-ben vagy e-mailben is értesítést kérhetnek az ügyfelek az okmányirodákban arról, hogy elkészült az általuk igényelt igazolvány, útlevél, illetve vezetői engedély - közölte a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala (KEK KH)sajtóirodája.

Az e-mailes vagy SMS általi értesítéshez az ügyfélnek meg kell adnia e-mail címét és/vagy mobil elérhetőségét az okmány igénylésekor az okmányirodában.

Az új szolgáltatás mellett a KEK KH már évek óta az úgynevezett proaktív tájékoztatással kíván könnyíteni a polgárok okmányirodai ügyintézésén. A proaktív szolgáltatás keretében az ügyfélkapuval rendelkező polgárok elektronikus értesítést kapnak okmányaik lejárati idejéről - tették hozzá.

A figyelmeztető e-mailt három alkalommal, az érvényességi idő lejárta előtt 2 hónappal (útlevél esetén 6 hónappal), majd 1 hónappal és végül a lejárat napján kapják meg az érintettek kártyaformátumú személyazonosító igazolványuk és gépjárművezetői engedélyük, útlevelük valamint gépjármű forgalmi engedélyük vonatkozásában.

Az elektronikus szolgáltatásokon túl a KEK KH személyes ügyintézésre is lehetőséget biztosít az általa működtetett Központi Okmányirodában, amely hétköznapokon meghosszabbított nyitva tartással, sőt szombaton és vasárnap is várja ügyfeleit a Budapest, XIII. kerület Visegrádi utca 110-112. szám alatti ügyfélszolgálatán - olvasható a közleményben.

Címkék: