Magyarok rohama a szlovén pálinkafőzőkért

MTI2010. július 12. 18:02

Túlnyomó többségében magyarok keresik és vásárolják a pálinkafőző berendezéseket a szlovéniai Lendván, ahol már a tervezett liberalizáció előtt is jelentős számban fordultak meg magyar vásárlók - mondta el az MTI-nek hétfőn egy agrárszaküzlet vezetője.

Szom János, a ma is nagyobb részt állami tulajdonban lévő Mercator kereskedelmi lánc szakboltjának vezetője arról számolt be, hogy május óta jelentősen megnőtt az érdeklődés a magyar vásárlók részéről. A pálinkafőző készülékek nagyobbik hányadát eddig is a határon túlra adták el, az üzletben eladott berendezések mintegy 90 százalékát, évente nagyjából 500 darabot vittek el a magyar vásárlók.

A vásárlási láz oka: Végre kiderült: ÍGY főzhetsz pálinkát!

Mások is adómentességet szeretnének: Lavinát indított el Orbán pálinkás bejelentése

Az utóbbi egy-két hónapban még inkább megélénkült az érdeklődés, az MTI tudósítójának ottjártakor például azt panaszolták, hogy szinte teljesen kifogytak a raktárkészletből, a napokban várják az újabb szállítmányt. A közeli Muraszombaton egy szlovén gyártó készíti a náluk árusított főzőberendezések többségét. A gyártó idei teljes kapacitásának már 80 százalékát ebben az egyetlen, lendvai üzletben adták el, és itt is kötötték le a következő időszakra.

A rozsdamentes acélból és rézből készült lepárlók a legkülönbözőbb méretekben kaphatók, a legkisebb 6 literestől egészen a 150 literes űrtartalmúig. A legolcsóbbak is több száz euróba kerülnek, míg az átlagméretű berendezések ára meghaladja az ezer eurót.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Az üzlet dolgozói úgy tapasztalták: a nagyrészt magyarok lakta Muravidéken korábban sem igazán volt hagyománya az egyébként itt legálisan folytatható pálinkafőzésnek, az itteni dombok sokkal inkább bortermő vidéknek számítanak. Ez is oka lehet annak, hogy helyben alig van forgalma a pálinka készítéséhez szükséges készülékeknek.

Címkék:
liberalizáció,