Szász Károly a PSZÁF új elnöke

Pénzcentrum2010. július 2. 10:17

Július 1-jei hatállyal Szász Károlyt nevezte ki Sólyom László köztársasági elnök a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) élére, mandátuma hat évre szól.


Szász Károly

Szász Károly személyében a PSZÁF tíz éves fennállásának első elnöke került vissza a pénzügyi felügyelő hatóság irányítói székébe, hiszen a szakember 2000 májusától 2004 májusáig már vezette az intézményt. Az azóta eltelt időszak alatt a PSZÁF több átszervezésen, átalakuláson ment keresztül, igyekezett megfelelni a szakmai, társadalmi elvárásoknak.

Az új vezető olyan pillanatban veszi át a stafétabotot, amikor többek között változást követel a pénzügyi szabályozási környezet, a fogyasztóvédelem, a devizahitelesek problémája, s amikor a pénzügyi-gazdasági világválság kényszeríti ki a felügyeleti rendszer megerősítését.

A pénzügyi jogalkotó és felügyelő hatóságok számára jelentős kihívás Magyarország felkészítése az Európai Unió Tanácsának 2011. I. félévi soros elnöki posztjának betöltésére. Így a PSZÁF elnöki posztjának betöltése számos feladatot és nagy felelősséggel járó szakmai munkát jelent.

A PSZÁF élén történő vezetőváltás nem érinti a felügyelő hatóság korábban megkezdett, s folyamatban lévő feladatait, vizsgálatait, az intézmény a jogszabályi előírásoknak megfelelően ellátja fogyasztóvédelmi és prudenciális felügyelői feladatait.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete

Címkék: