Vér és könnyek: ez a nyugdíjcsökkentés ára?

Pénzcentrum2010. június 25. 04:32

A román parlament a múlt héten döntött arról, hogy életbe léphetnek a kormány által tervezett deficitcsökkentő megszorítások. Az intézkedések között van a nyugdíjak 15%-os csökkentése is, melynek következtében összesen 1,082 millió nyugdíjas kap majd minimális öregségi járandóságot, ami havi 23 ezer forintnak felel meg. A csökkentésről szóló hírek megdöbbentő tettre késztettek egy 97 éves brassói nőt: néhány nappal ezelőtt konyhakéssel vágta fel saját torkát.

A nő 421 lejből (28 ezer forint) élt havonta négy lányával együtt. Lábfájdalmai miatt egy éve nem hagyta el a lakást. Nyugdíjából kifizette a számlákat, és ha maradt pénze, lánya élelmiszert is vásárolt.

 

Fellélegezhetnek a magyar nyugdíjasok
Magyarországon a kormány május 15-i ülésen módosította azt a decemberi kormányrendeletet, amely alapján júliustól három nappal később kapták volna meg a nyugdíjukat az ellátottak.

A korábbi tervek szerint a jövő hónaptól a nyugdíjasok nem a hónap 12. napjáig, hanem 15-én kapták volna meg a havi ellátásukat.
A kabinet azért vonta vissza a módosítást, mert a korábbi kedvezőtlen döntés nehéz helyzetbe hozta volna a tartalékaikat már régen felélő kisnyugdíjasok többségét.


Amikor a televízióból értesült arról, hogy 15%-kal csökkentik a nyugdíját, hozzátartozói szerint csak ennyit mondott: "Ezek azt akarják, hogy mind felakasszuk magunkat". Néhány napra rá az idős hölgy öngyilkos lett: konyhakéssel vágta el a saját nyakát. A nyugdíjas asszony egyik szomszédja elmondta: a kilátástalan anyagi helyzete késztette az asszonyt öngyilkosságra.

Brutális nyugdíjcsökkentés

A román parlament a múlt héten döntött arról, hogy életbe léphetnek a kormány által tervezett deficitcsökkentő megszorítások. Az intézkedések között van a nyugdíjak 15%-os csökkentése, illetve a közszféra béralapjának 25%-os csökkentése. Elemzők szerint több tízezer munkahely fog megszűnni a közszférában.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Romániának 2,4 milliárd eurós megtakarítást kell eszközölnie, hogy a költségvetés hiánya idén ne lépje túl a GDP 6,8%-át, amiben a román kabinet megállapodott a Nemzetközi Valutaalappal (IMF). Románia tavaly márciusban mintegy 20 milliárd eurós hitelcsomagról állapodott meg az IMF-fel. A hitelrészletek folyósítását a Valutaalap tavaly a kormányválság idején felfüggesztette. Traian Basescu államfő nemrég már államcsőddel is riogatott, amennyiben nem sikerül elérni a költségvetési hiány csökkentését.

 


A kronika.ro szerint annak ellenére, hogy a minimális, 350 lejes (23 ezer forintos) nyugdíjakat nem érinti a 15 százalékos csökkenés, ez utóbbi intézkedés következtében 400 ezerrel - azaz több mint egymillióra - nő azoknak a száma, akiknek e járandósága a legalsó szintre esik vissza.

Mihai Seitan munkaügyi miniszter közlése szerint a 400 ezer fős növekedés következtében a jövőben összesen 1,082 millió nyugdíjas kap majd minimális öregségi járandóságot, ők a romániai nyugdíjasok egyötödét teszik ki. Most, a tervezett nyugdíjcsökkentés előtt ugyanis mintegy 680 ezer személy kapja az állam által szavatolt minimális nyugdíjat.

Címkék: