Átértekelődő béren kívüli juttatások: a Sodexo is változtat

Pénzcentrum2010. június 7. 12:32

2010-ben nagymértékben megváltozott a béren kívüli juttatások piaca egyrészről a kirótt adóteher, másrészről pedig a gazdasági válság eredményeképpen. A juttatások között átrendeződést tapasztalhattunk, egyes elemek népszerűbbek lettek, míg mások kikerültek a cégek javadalmazási rendszeréből. A béren kívüli juttatásokat az adott ország jogi környezete határozza meg, így ez a jelenség egyes országokban különböző mértékű, azonban nemzetközi tendenciának tekinthető. A változó piaci környezetre reagálva a Sodexo mind a 80 országban, ahol jelenleg is működik, új nevet vezet be, és újrapozícionálja a márkát. Az új név: Sodexo Motivációs Rendszerek.

Az új név

2010 a változás éve a Sodexo számára. Az egész üzletágat érintő változást követően a cég is megújul, amely egyaránt érinti a vállalat külső megjelenését és szolgáltatási palettáját. A Sodexo Pass neve a jövőben megváltozik. Az új név Sodexo Motivációs Rendszerek, mely kifejezi a piaci környezet és a vállalat működésében végbemenő változásokat. "Véleményünk szerint az alkalmazottak motivációja kulcsfontosságú a cégek teljesítménye szempontjából. Az új név jobban illeszkedik a szektorunkban végbemenő változásokhoz és közelebb áll cégünk küldetéséhez. Tükrözi jövőbeli terveinket, fejlesztési stratégiánkat. - mondta el Bessenyey Bálint a Sodexo Motivációs Rendszerek divíziójának ügyvezető igazgatója." A Sodexo Csoport továbbra is két tevékenységi körben működik: Helyszíni Szolgáltatások (korábban: Sodexo Étkeztetés és Facilities menedzsment), valamint Motivációs Rendszerek (korábban: Sodexo Pass).

Béren kívüli juttatások helyzete Magyarországon

Az elmúlt egy évben Magyarországon a béren kívüli juttatások tárháza az adóztatás miatt leszűkült. A Sodexo szolgáltatásait olyan irányban kívánja fejleszteni, hogy a motivációs lehetőségek tágabb köréből választhassanak a munkáltatók és a munkavállalók. Jelenleg a béren kívüli juttatások három kategóriába sorolhatók: adómentes, kedvezményes adózású és normál adózású elemek. A Sodexo által elvégzett felmérés szerint ma a legkedveltebb juttatási forma a melegétel utalvány, amelyből az idei évben kétszer nagyobb értékben rendeltek a munkáltatók, mint a tavalyi év azonos időszakában. A 100 fő feletti cégek 44 százaléka cafeteria rendszerben biztosítja alkalmazottai számára a juttatásokat, és az átlag cafeteria keret 242 000 forintban állapítható meg. A cafeteria kereten belül legfőképp a melegétel utalványt választják a dolgozók, melynek maximálisan választható kerete 18 000 forint. Tapasztalataink szerint ügyfeleink jelenleg kettős kihívással néznek szembe: dolgozóik elégedettségének és elkötelezettségének növelése a cég gazdasági teljesítményének maximalizálása mellett. Célunk, hogy a jövőben stratégiai partnerként választ adjunk, valamint megoldásokat nyújtsunk ezen kihívásokra - fogalmazott Bessenyey Bálint.

Címkék: