Ismét jár a tiszteletdíj a Malévnál

Pénzcentrum2010. március 18. 09:47

Az állami tulajdonú Malévnál az egyik leggyorsabban bekövetkező változást a felügyelőbizottsági tagok ismételt javadalmazása jelenti, ami havi 1,6 millió forintjába kerül a légitársaságnak - írja a Népszabadság.

Ismét kapnak tiszteletdíjat az igazgatóság és a felügyelőbizottság tagjai, akiknek múlt hét végén kezdődött mandátumuk. A február 26-i közgyűlésen döntötték el azt is, mennyivel honorálja munkájukat a cég.

Egy tavaly nyáron született kormányrendelet szerint az állami cégek vezető testületeinek és azok vezetőinek javadalmazását nyilvánosságra kell hozni, azonban a légitársaság honlapján egyelőre csak a tagok névsora található, tiszteletdíjuk nem.

A lap információi szerint az igazgatósági elnök 150 ezer, az igazgatósági tagok -130 ezer forint tiszteletdíjban részesülnek. Valamivel kevesebb összeggel ismerik el a felügyelőbizottság elnökének munkáját, aki 130 ezer, míg a tagok 110 ezer forintot kapnak havonta.

Amíg az orosz tulajdonlás alatt e két testület tagjai gyakorlatilag nem vettek fel tiszteletdíjat, addig mostantól havi 1,61 millió forintot fizet ki a tagoknak a cég.

Címkék: