Millióktól veszik el a gyermekkor örömét

Pénzcentrum2009. november 22. 14:02

Az UNICEF a gyermekjogi egyezmény elfogadásának 20. évfordulóján hozta nyilvánosságra a világ gyermekeinek helyzetével foglalkozó jelentésének különkiadását.

"A gyermekjogi egyezmény az emberiség történetének legszélesebb körben elfogadott emberi jogi egyezménye, eddig 193 ország ratifikálta." - mondta Ann M. Veneman az UNICEF főigazgatója. "Több mint 70 ország a gyermekek jogaival foglalkozó önálló kódexet is beiktatott jogrendszerébe. Az egyezmény hatására ma másként néznek a gyerekekre és másképp bánnak velük."

Az egyezmény négy fő elv mentén összegzi a gyermekek jogait, ezek a diszkrimináció mentesség, a gyermek mindenek felett álló érdekének figyelembe vétele az őt érintő ügyekben, a gyermekek életben maradáshoz és fejlődéshez való joga, valamint véleményük tiszteletben tartása. 

Az elmúlt húsz évben számos területen történt jelentős javulás a gyermekek helyzetében:

• 1990 és 2008 között 28 százalékkal, 12,5 millióról 8,8 millióra csökkent az 5 éven aluli gyermekhalandóság;

• 1990 és 2006 között 1,6 milliárd ember jutott a korábbinál egészségesebb ivóvízhez;

• a védőoltásoknak köszönhetően 2000 óta 74%-kal csökkent a kanyaró okozta halálozás aránya;

• ma már az általános iskolás korú gyerekek 84%-a jár iskolába a világon és jelentősen javult ezen belül a lányok aránya;

• fontos lépések történtek a gyermekek kényszerbesorozásának, prostitúcióra vagy szolgaságba kényszerítésének megakadályozására;

• néhány országban emelkedett a házasuló gyermekek életkora és fokozatosan csökken a nemiszervük megcsonkítását elszenvedő lányok száma.

 


"Az eredmények láttán azonban semmiképpen nem szabad megnyugodni" - figyelmeztet az UNICEF. A világ legnagyobb gyermekvédelmi szervezete elfogadhatatlannak tartja, hogy még mindig

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

• évente 22 millió újszülött nem kapja meg a minimálisan szükséges védőoltásokat;

• minden évben 4 millió gyermek hal meg életének első hónapjában;

• 2 millió 15 éven aluli gyermek HIV-fertőzött, 15 millió gyermek pedig az AIDS következtében vesztette el egyik vagy mindkét szülőjét;

• nagyságrendi eltérések mutatkoznak a fejlett és a legszegényebb országok között az életesélyek terén, ha például az orvosi ellátást, a várható élettartamot vagy az iskolába járás lehetőségét vizsgáljuk;

• jelenleg is 150 millió 14 éven aluli gyermeket kényszerítenek illegális munkára;

• évente 1,2 millió gyermek lesz gyermekkereskedelem áldozata.

A jelentés kapcsán néhány világszerte elismert közszereplő és szakértő is megfogalmazta véleményét a gyermekeket érintő problémákról és az őket fenyegető veszélyekről. Timothy P. Shriver, a Nemzetközi Speciális Olimpia Szövetség elnöke az értelmi fogyatékos gyermekeket sújtó kettős hátrányra hívja fel a figyelmet. Speciális helyzetükből fakadóan még társaikhoz képest is sokkal kevésbé képesek érdekeikért kiállni, ezért a társadalmat különös felelősség terheli a gyermekjogoknak az értelmi fogyatékos gyermekek esetében történő érvényesítésében.

Jacques Barrot, az Európai Bizottság alelnöke a gyermekekre leselkedő egyik legújabb veszélyre hívja fel a figyelmet. A korszerű technológiák és az internet széleskörű elérhetősége következtében markánsan megjelent az internetes zaklatás, a zsarolás, a manipuláció. Egyre több jel figyelmeztet arra, hogy az internet a bűnözők elsődleges eszközévé vált a gyerekkereskedelem, a szexuális kizsákmányolás és a gyermekpornográfia terén. Az Oscar-díjra jelölt orosz filmrendezőnő, Hanna Polak az utcára került gyerekek sorsára hívja fel a figyelmet, akiket különösen gyakran sújt az esélyek és a kilátások hiánya. Az árvaházakból vagy nevelőintézetekből elszökött gyerekek gyakran esnek áldozatul erőszaknak, szexrabszolgaságnak, éhezésnek és a nincstelenségnek.

A jelentés nyomán a tennivalók is világosan kirajzolódnak. " Az elkövetkező 20 év legnagyobb kihívása az lesz, hogyan tudjuk a gyermekek érdekeit helyezni minden emberi tevékenység középpontjába. Mindannyiunk közös felelőssége, hogy ne sérüljön a gyermekek életben maradáshoz, fejlődéshez, védelemhez és részvételhez való joga." - mondta Ann M. Veneman

Címkék:
szexuális zaklatás, rabszolgaság, szexrabszolga,