Kecskeméti iskola: jön a Mercedes-tagozat

Pénzcentrum2009. szeptember 18. 09:17

Egyelőre két német kisiskolás gyerekkel -akiknek szülei a helyi Mercedes-beruházáson dolgoznak - kezdi meg a működését hétfőtől a Mercedes-tagozat Kecskeméten, a Vásárhelyi Pál Általános Iskolában -írja a Népszabadság.

Jövő héttől egy harmadik és egy ötödik osztályos gyerek kezdi meg a tanévet az alföldi városban. Szüleik a gyár munkavállalói állományának a kiválasztását készítik majd elő. 2010-ben a tanulói létszám jelentősen bővül, szeptembertől várhatóan több mint félszáz német diák csatlakozik a tagozathoz.

A német nyelvű szaktanárok, valamint a tárgyi feltételek megteremtésének költségeit a gyár állja, az önkormányzat pedig vállalta, hogy az év végéig az iskola területén létrehoz egy külön épületszárnyat a gyerekek elhelyezésére.

A gyár korábban azt tervezte, hogy egy lakóparkot is felépít Kecskeméten német dolgozói elhelyezésére, de a megvalósításról lemondtak, mert a családok nagy része csak 2012-ig, a gyár beindulásáig marad Magyarországon. Így ők addig bérelt ingatlanokban laknak.

Címkék: