Az óvodák fele jogsértő - vizsgálódott az Oktatási Hivatal

Pénzcentrum2009. április 21. 09:45

A 3000 lakos alatti települések óvodai felvételi gyakorlatát ellenőrizte az Oktatási Hivatal. Az óvodák összesen 94, három évesnél fiatalabb gyermeket vettek fel, a legtöbbet a Nyugat-Dunántúli és a Közép-Magyarországi régióban.

A most zajló felvételik során a jogsértések száma várhatóan csökken, mert a 2009-es nevelési évtől már lehetőség van arra, hogy a 2. életévüket betöltött gyermekek ellátására egységes óvoda- bőlcsödét hozzanak létre a települések.

A túlzsúfoltság azonban biztosan marad. A vizsgált intézmények kihasználtsága átlagosan ugyan 96 százalékos, vagyis van még üres férőhely az óvodákban, csak nem ott, ahol igazán szükség volna rájuk. 34 intézményben az alapító okiratában rögzített maximális felvehető létszámnál több gyermeket vettek föl, a vizsgált 640 óvodai csoport 20 százalékában pedig engedély nélkül lépték túl a törvény által 25 főben maximalizált létszámot. Volt olyan csoport is, ahová 37 gyermek járt. A létszámtúllépés leginkább a Közép-Magyarországra jellemző.

Jogsértő az is, amikor az egyébként óvodai felvételre jogosult - például halmozottan hátrányos helyzetű - gyermeket azért utasítja el az óvoda, mert nem szobatiszta. Ilyen kritériumot tartalmazó házirenddel ugyan csupán egy intézményben találkoztak az ellenőrök, ám ennek inkább az az oka, hogy az intézmények 78 százaléka egyáltalán nem szabályozza dokumentumokban az óvodai felvételi eljárás menetét és feltételeit.

Címkék: