A magyar egyetemisták negyede sosem szerez diplomát

Pénzcentrum2009. április 10. 09:30

Az egyetemek és a főiskolák több száz hallgatót veszítettek el az idén. Az elégtelenül teljesítő másodéveseket át kellett sorolni a támogatott képzésből a költségtérítéses formára, de nagy részük nem tudta befizetni a tandíjat.

A 2007 szeptemberében az egyetemekre és a főiskolákra beiratkozott 47600, államilag támogatott hallgató közül 4300 - az érintettek több mint 9 százaléka - nem teljesítette az első két szemeszterben az előírt kreditek legalább felét.

A felsőoktatási törvény szerint ők csak költségtérítéses formában folytathatják. Ez az előírás a most másodéves hallgatókra érvényes elsőként. Az évenkénti átsorolásról szóló új szabályozás célja, hogy a néhány pontos felvételi pontkülönbség miatt ne legyenek teljes tanulmányuk idejére támogatott, illetve költségtérítéses képzésekre bebetonozva a hallgatók. A támogatott képzésből kiesettek helyére jól teljesítő költségtérítésesek kerülhetnek.

A támogatott képzésből kiesettek közül sokan nem tudták befizetni a százezrekre rúgó költségtérítést. A tárca erről nem gyűjtött be adatokat, de az egyetemek és főiskolák jelzései alapján az intézmények több száz hallgatót veszíthettek.

Az egyetemek a hallgatói létszám után kapják az állami támogatást. Az állami képzésből kiesett hallgatók után nem jár a fejkvóta, viszont ha a költségtérítést sem fizetik be, pénzt veszít az intézmény. Az egyetemek ugyanakkor nem tudják betölteni a kiesett támogatott hallgatók helyeit. A költségtérítéses hallgató ugyanis kevesebb, ráadásul az átkerüléshez kiemelkedően kell teljesíteniük.

JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 105 965 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 10,39%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen például átsoroló határozatot kapott 715 olyan hallgató, aki tanulmányait még 2002-ben kezdte meg, de még mindig nem fejezte be. A 2002-ben beiratkozott hallgatóknak ugyanis 13 félév alatt el kell végezniük a tízszemeszteres képzést, különben csak költségtérítéses formában tanulhatnak.

A hallgatóknak hozzávetőleg csupán a negyede fejezi be az előírt tíz félév alatt a tanulmányait, 25 százalékuk 10-13 félév között szerez diplomát, újabb negyedük 13 félévnél is tovább jár egyetemre. A maradék negyednyi hallgató sosem szerez diplomát.

Címkék: