Hazugság, csalás, munkahelyi flört: mit tennél meg az állásodért?

Pénzcentrum2009. március 14. 08:00

A munkahelyi létszámstoppok, leépítések, és karcsúsítások hallatán manapság minden dolgozó embernek összeugrik kicsit a gyomra. Nem is csoda, ha ilyenkor etikusnak legkevésbé sem nevezhető módszerekkel igyekszünk nyeregben tartani magunkat.

Egy friss amerikai felmérés szerint, melyben 1200 USA állampolgár vett részt februárban, a válaszadók mintegy 28 százaléka folyamodna erkölcstelen eszközökhöz, akár hazugsághoz, vagy kollegák hátbatámadásához azért, hogy megtartsa állását.

A résztvevők 13 százaléka minden bizonnyal hazudna, vagy legalábbis túlzásokba esne, ha ezzel elkerülhetné a leépítést, további két százalék pedig akár a főnökével is flörtölne ezért, ha kell, négy százalékuk közös érdeklődés látszatát próbálná kelteni felettesével, hogy ezzel is elmélyítse kapcsolatukat.

Az Adecco megbízásából készített felmérés vezetője szerint mindez azzal magyarázható, hogy az emberek többsége sem anyagilag, sem érzelmileg nincs még arra felkészülve, hogy elveszítse állását, így aztán minden eszközt megragadnak, hogy elkerüljék a bajt.

A munkáltatók számára a következtetés talán az lehet, hogy érdemes minél több fórumon ismertetniük alkalmazottaikkal a cég etikai szabályzatát - már ha van ilyen - sok cégnél ugyanis egy főnök-beosztott viszony, vagy egy hazugság akár az állás elvesztésével is járhat, de ha mással nem is, a következő leépítési körben egy ilyen ügybe keveredett dolgozó biztosan nagyobb eséllyel kerül lapátra, mint a becsületes társa.

Címkék: